Progamajánló hétvégére: Szent Márton nap, irodalmi est Dragománékkal, Írottkő túra, akusztikus koncertek

Az aktív kikapcsolódás jegyében gyűjtöttünk össze néhány programot.

Az elmúlt hetekben végleg bekösztött az őszi időjárás. Bár elég szeszélyes, mivel van nap, hogy fúj a szél és esik az eső, utána pedig hét ágra süt a nap.

Ez utóbbi pedig arra csábít, hogy egyet túrázzunk a sárga, barna és piros levelű Írottkő Natúrparkban. Ha lábaink már nem bírják a hosszú gyaloglást, akkor irány a Vasi Skanzen, ahol óriási Szent Márton-napi vásár várja a látogatókat.

Irodalom iránt érdeklődő olvasóink a mai napon a sárvári Nádasdy-várban vehetnek részt Szabó T. Anna és Dragomán György estjén. Ha megvolt a vasárnapi ebéd, és magunkhoz tértünk a kajakómából, nyomás a Bohémba ahol akusztikus koncerttel várják a hallgatóságot.

Szent Márton-napi Országos Nagyvásár

Ha november, akkor sokaknak a karácsonyra való készülődés és a Mikulás ugrik be. Azonban a november 11-i, Márton névnap alkalmából hatalmas vásárt tartanak a Vasi Skanzenben. Lesz töklámpás felvonulás, itt lesz körülbelül egy tucatnyi hagyományőrző csoport. A kicsik kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek, ha pedig megéheznénk se kell aggódnunk, mivel a főzőversenyen készült ételekből valószínűleg minden látogató kap egy tányérral. november 8-10.

Kovács Dávid

Dragomán György, Szabó T. Anna és Dés András a sárvári Nádasdy-várban

Az íróházaspár szerelemről, kötődésről, regényekről és versekről beszélget a tőlük megszokott stílusban. Mindezt pedig Dés András zenés improvizációja kíséri majd. A kulturális programok iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan programnak ígérkezik a péntek esti rendezvény. november 8.

Az esemény facebook oldala

Túra az Írottkő Naturparkban

November még pont alkalmas arra, hogy kellemes időben túrázzunk egyet. Ehhez pedig keresve sem lehet jobb helyet találni az Írottkő Natúrparknál. Az külön öröm, hogy ilyenkor káprázatos színekbe öltöznek az erdők. Levél és termésgyűjtéshez, kikapcsolódás gyanánt tökéletes időtöltésnek ígérkezik. november 9.

Olvasói fotó

Csendes vasárnap a Bohémban

Az őszi elcsendesedés, begubózás, teázás jegyében akusztikus koncertet tartanak vasárnap a Bohémban. A belépés ingyenes, de aki szeretne, az adakozhat a fantasztikus fellépők koncertjeiért. A délután során fellép az amerikai E.W. Harris, Will Burn, a Cserga Semi-Acoustic Workshop és az Őszirózsák formáció. Nem is kell jobb hétzáró program. november 10.

Az esemény facebook oldala
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló