Boros Norbert olvasónk fölnézett az égre Szombathely fölött, és arra jutott, hogy ezt meg kell örökítenie. Jól tette, mi pedig megosztjuk önökkel a végeredményt. A felhőket, amelyek az adott pillanatban városunk fölött lebegtek-iramlottak, de akkor épp az övé (és a miénk) voltak.
A felhők csodálatos jószágok, ahogyan különféle alakokat öltenek, és mindenki azt lát beléjük, amit csak akar, vagy amire vágyik. A kivillanó kék foltokból esetleg Isten néz le a szombathelyi halandókra, a fehér pamacsok pedig akármik is lehetnek macitól kutyáig. Kinek hogyan játszik a képzelete.
Ha sokáig nézzük őket odafönn, és önök is megfelelő ideig szemlélik itt a hasábjainkon, akkor egy mesevilág kel életre, alatta pedig a város, amelynek a felhők üzennek. Aztán iramlanak tovább, és ezért jó olykor megörökíteni őket, hogy megmaradjon a pillanat.
