Magyar Péter kormányhatározatokkal bizonyította, hogy az Orbán-kormány tényleg migránstábort épített volna Vitnyéden - a miniszterelnök erről szombat délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján beszélt.
Korábban azt ígérte, "Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról", az illegális migráció elleni küzdelemről oszt meg részleteket.
A jelenlegi kormányfő emlékeztetett, két évvel ezelőtt az Európai Bíróság ítéletet hozott, ami 200 millió euróra büntette Magyarországot és napi 1 millió euró befizetésére kötelezte hazánkat addig, amíg a kormány nem hajtja végre a bíróság korábbi, tranzitzónákkal kapcsolatos döntését. Magyar szerint Orbán Viktor azt kommunikálta, hogy nem hajlandó ezt végrehajtani, de - mint kiderült - 2024 nyarán folyamatosan zajlottak a kormányon belüli egyeztetések az előírások megvalósításról.
A miniszterelnök megjegyzi, hogy az egyik feltétel a napi bírság leállítására egy "migráns befogadóközpont" létrehozása volt. Magyar szerint az Orbán-kormány mérlegelte a tranzit zóna újbóli megnyitását, de végül a vitnyédi tábor kialakítása mellett döntöttek. A kormányfő azzal vádolta meg az Orbán-kormányt, hogy képtelen volt olyan jogszabályt hozni, ami kinn tartotta volna az illegális bevándorlókat és közben megfelelt volna az uniós jognak.
Ezután dokumentumokat mutatott be, melyek szerint "a Kormány felhatalmazta a belügyminisztert a vitnyédi ingatlan kapcsán olyan beruházások megvalósítására, amelynek célja annak alkalmassá tétele menekültek fogadására." Egy belügyminisztériumi ülésről szóló dokumentumban pedig az áll, hogy a vitnyédi épületek felújítása előtt a belügyminiszter javasolta a konténerek vagy sátrak elhelyezését a területen, hogy korábban lehetőség legyen emberek elhelyezésére.
Magyar szerint az Orbán-kormányon belül többször beszéltek arról, hogyan kéne a bíróság ítéletét megvalósítani, vagy akár esetleg "hogyan zsarolják Brüsszelt" akár úgy, hogy közvetlenül migránsokat küldenek oda. Arról is szó esett, hogy hogyan "tartsák sakkban Ausztriát", Magyar szerint viszont itt azt is megjegyezték, hogy amennyiben megneszelik a dolgot, akkor akár le is zárhatják a határt.
"Biztos, hogy menekülttábor lesz a faluban, túlságosan átlátszóan hazudnak"
A Vitényédre tervezett menekülttáborról lapunk, a Nyugat.hu többször is írt. Először 2024 szpetemberében, néhány nappal az első sajtóhírek megjelenése után jártunk
"Ennek a falunak vége van" - 500 fős menekülttábort építenek Vitnyéden, de hivatalosan nem fogadunk be migránsokat 2024. September 09. 18:10 a településen. A helyszínt - a Csermajor egyik részét - már akkor készenlétis rendőrök őrizték, de azt még viszonylag szabadon be lehetett járni.
Beszéltünk több falubelivel is, akik biztosan állították, itt migránstábor épül. A létesítmény felhúzását először még a település polgármestere is megerősítette egy zárt Facebook-csoportjában, de pár nappal később már azt írta, nincs kormányzati döntés az ügyben.
Egy hónappal később pedig ismét ellátogattunk
"Biztos, hogy menekülttábor lesz a faluban, túlságosan átlátszóan hazudnak" 2024. October 09. 17:37 a kis faluba, akkor már a majorba se engedték be kollégáinkat.
A szombati sajtótájékoztatón Magyar többször is idézte azokat a sajtóorgánumokat, amelyek részt vettek az ügy feltárásában - így többek között lapunkat, a Nyugat.hu-t is.