„Tájékoztatjuk, hogy a megnövekedett hálózattal kapcsolatos ügyféligények miatt, az év hátralévő részében a karbantartási és fejlesztési munkák száma is emelkedik, ezáltal egyes ügyfeleinknél az áramszünetek is gyakoribbá válhatnak.”
Többek között ez abban az elektromos levélben, amelyet több olvasónk is megkapott péntek délután az E.ON-tól.
A cég azt írja, hogy sok esetben a beavatkozásokat áramszünet nélkül el tudják végezni, vannak azonban olyan munkák, amikor elengedhetetlen kikapcsolni az elektromos vezetékeket és kábeleket, ezzel védve dolgozók biztonságát a hálózati szerelési munkák ideje alatt.
Ilyen például az oszlopcsere, a transzformátor állomások építése vagy karbantartása, vagy a feszültségingadozás helyreállítása.
Azt ígérik, hogy a lehető leghamarabb értesítik a lakosságot és az érintett cégeket a tervezett áramszünetekről, de ugyanez nyomon követhető a cég honlapján is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!