Amíg mi vagyunk a városvezetők, Szombathelyen nem lesz akkumulátorgyár
– jelentette ki Nemény András polgármester a közgyűlésen.Németh Ákos környezetvédelmi tanácsnok javasolta, hogy a közgyűlés fogadjon el határozatot arról, hogy egyetértenek azzal a városvezetői döntéssel, amely alapján 2022-ben visszautasították egy szombathelyi akkumulátorgyár beruházási szándékát.
A közgyűlés arra is felkéri a polgármestert, hogy a jövőbeni befektetési tárgyalásokon a szombathelyiek egészségének és környezetének megóvása érdekében továbbra is a fenti álláspontot képviselje.
A vita során szóba került a Fidesz-frakció egy novemberi sajtótájékoztatója, A szombathelyi Fidesz azzal vádolja a városvezetést, hogy nem veszik komolyan a befektetési lehetőségeket 2022. November 23. 18:45 ahol azzal vádolták a városvezetést, hogy nem veszik komolyan a befektetési lehetőségeket. Erre példákat is hoztak, ezek között volt egy akkumulátorgyár megkeresése is. Horváth Attila alpolgármester akkor azt mondta, a várható környezetterhelés miatt erre nemet mondtak.
A közelmúltban – épp az akkumulátorgyárak miatti demonstrációk kapcsán – a szombathelyi önkormányzathoz fordultunk Országos népszavazást kezdeményezett az LMP az akkumulátorgyárak létesítéséről 2023. January 23. 17:16 a megkeresés részleteiért, de azt a választ kaptuk, hogy az érdeklődőkről, az egyeztetésekről és azok tartalmáról „nem áll módunkban további részleteket adni”.
Időközben elküldtük kérdéseinket a HIPA-nak is, de eddig még nem reagáltak a megkeresésünkre.
A közgyűlésen Nemény András felszólította a Fideszt, hogy ők is támogassák a javaslatot, és így világossá tehetik, hogy ők sem akarnak akkumulátorgyárat Szombathelyen.
A többség elfogadta a javaslatot, a Fidesz-frakció nem nyomott gombot.