A szombathelyi Fidesz azzal vádolja a városvezetést, hogy nem veszik komolyan a befektetési lehetőségeket

Válaszul a városháza egy kimutatást tett közzé a befektetési ügynökséggel történt levelezésről. Megkérdeztük az illetékes alpolgármestert is.

Illés Károly, a Fidesz szombathelyi közgyűlési frakciójának vezetője a megyei napilap tudósítása szerint kedd délután sajtótájékoztatót tartott az ipartelepen.

"Vegyék komolyan!"

Mondd el nekünk, milyen Nyugatot szeretnél!
Kitöltöm a kérdőívet

A sajtótájékoztatóra nem kaptunk meghívót, így el sem tudtunk menni. A tudósítás szerint Illés Károly többek között azt mondta, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökségtől (HIPA)származó információk szerint a szombathelyi városvezetés több esetben késve vagy egyáltalán nem reagált. Illés felszólította a városvezetést, hogy vegyék komolyan a HIPA megkereséseit.

Mi tesszük hozzá, hogy a HIPA a külügyminisztériumhoz tartozik, gyakorlatilag rajtuk keresztül érkezhetnek külföldi befektetők. Így a frakcióvezető által megfogalmazott vádak eléggé súlyosnak tűnnek.

A cikkre először Czeglédy Csaba képviselő (független) reagált. Facebook-posztjában azt írta, szerda reggel azonnal megkereste a város jegyzőjét, és azt kérdezte, hogy a HIPA idén hányszor kereste az önkormányzatot, milyen tárgyban, kért-e adatszolgáltatást, és ha igen, arra időben kapott-e választ.

A jegyző válaszul az alábbi táblázatot küldte a képviselőnek:

Forrás: Czeglédy Csaba

Megkerestük Horváth Attila befektetésekért (is) felelős alpolgármestert, aki szerint Illés Károly konkrétumok, dátumok és források említése nélkül vádaskodik. Mint mondta, a városházán prioritásként kezelik a HIPA megkereséseit, ezért sem érti a frakcióvezető kijelentéseit.

Az akkumulátorgyárra nemet mondtak

Az alpolgármester kifejtette, hogy voltak olyan megkeresések, amelyekre nemmel kellett válaszolniuk. Ilyen volt például, amikor a HIPA egy esetleges beruházáshoz akkora áramigényt csatolt, ami Szombathely teljes áramfogyasztásának négyszerese. Erre a megkeresésre nemmel kellett válaszolniuk.

Volt, amikor egy elektromos autók akkumulátorait gyártó beruházás lehetőségeiről érdeklődött az ügynökség, a várható környezetterhelés miatt erre is nemet mondtak. De az biztos, hogy minden megkeresésre a lehető leggyorsabban válaszolnak - mondta az alpolgármester.

Közben a város hivatalos Facebook-oldalán megjelent a városvezetés közleménye is. Ők is csatolták a jegyző által összeállított táblázatot, és kijelentették, a városvezetésnek a HIPA-val folyamatos és zavartalan a szakmai kapcsolata.

Ennek bizonyítékául részleteket közöltek azokból a levelekből, amiket a HIPA küldött az önkormányzatnak:

"Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a vállalat visszajelzése alapján a magyarországi helyszínek közül Szombathelyt tartja a legkedvezőbbnek, külön kiemelték az Önkormányzat segítő munkáját."

"Köszönjük a látogatás előkészítését és a remek programot!"

"Szeretnénk megköszönni a segítséget és a professzionális együttműködést az Önkormányzat részéről."

A közlemény végén felszólítják Illés Károlyt, hogy "fejezze be a valótlanságok állítását, városunk hamis színben való feltüntetését és az önkormányzati dolgozók munkájának alaptalan kritizálását."
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet