Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

A szombathelyi bíróságon végződött egy 3 milliós régiségvásárlás

A vevőnek esze ágában sem volt fizetni. Vannak tanulságai a történetnek.
Nem történt baj, és a kár is szinte teljesen megtérült, de még ezzel együtt is tanulságos a Szombathelyi Törvényszék hétfői közleménye. Ezek szerint a vádlott még 2019. júniusában azzal kereste fel a szombathelyi sértettet lakásán, hogy tőle különböző régiségeket vásároljon. Ez utóbbi ebbe bele is egyezett, egy a vádlott ekkor egy szobrot és egy falitányért vásárolt meg tőle, amelyekért 100 ezer forintot kis is fizetett, majd távozásakor magával vitt még egy falitányért.

Ez utóbbit azonban már nem fizette ki, mert abban egyeztek meg, hogy később újra felkeresi, és más tárgyakat is megvásárol tőle.

A vádlott aztán néhány hét múlva ismét megjelent, és ki is fizetett 30 ezer forintot az előző alkalommal elvitt falitányérért, de emellett és a sértett – 100 ezer forint előleg fejében - több, különféle régiséget adott át neki. és azt az ígéretet kapta, hogy rövid időn belül rendezik az anyagiakat.

Mint kiderült, Nem csekély értékekről volt szól.

A vádlott ekkor 2,9 millió forint értékben vitt el különböző tárgyakat, így többek között tűzzománc képeket, szobrokat, porcelán vázákat, gyertyatartókat, de ekkor a bíróság szerint már nem állt szándékában, hogy fizessen, arra reális lehetősége sem volt.

Jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette a sértettet, - figyelemmel a 100 ezer forintos előlegre- összesen 2 millió 820 ezer forint kárt okozott, amelyből 7 db tűzzománc kép, 1 db asztali lámpa lefoglalásával és a sértettnek történő kiadásával 585 ezer forint, valamint a vádlott általi 1 millió 985 ezer forint megfizetésével 2 millió 570 ezer forint kára megtérült - írja a közlemény

A sértett a fennmaradó kárának megtérítését nem kérte.

A Szombathelyi Járásbíróság 40 nap elzárásra ítélte nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt a büntetett előéletű vádlottat. Az ítélet jogerős.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra