Két versenyzővel képviselte magát a szombathelyi Agrobio Classic Kick-Box és Box Club a Jesolóban megrendezett korosztályos Európa-bajnokságon. A fiatal sportolók ugyan ezúttal nem állhattak dobogóra, de tisztességgel helytálltak az erős nemzetközi mezőnyben.
A klub színeiben a világbajnoki bronzérmes Bedi Miklós utolsó utánpótlás világversenyén vett részt. A juniorok 63 kilogrammos súlycsoportjában, pointfighting szabályrendszerben indult, és végül ötödik helyen zárt.
– Az éremhez Miklós állt közelebb – értékelt Mayer Gábor, a klub vezetőedzője. – A legjobb 16 között egy svájci ellenfelet egy pont híján technikai KO-val győzött le. A nyolc között azonban egy bolgár sportolóval került szembe, aki az első menetben elhúzott. Miki szívósan küzdött, sikerült is felhoznia az állást egy pontra, de a bravúr végül elmaradt.
Czibók Tamás életében először vett részt világversenyen. A kicklight szabályrendszerben, szintén a junior 63 kilósok között indult, és a kilencedik helyet szerezte meg. Első ellenfele hazai pályán versenyző olasz volt, aki rutinjával jobbnak bizonyult.
– Tomi számára értékes tapasztalatszerzés volt ez a torna – tette hozzá az edző. – Ha ezzel a hozzáállással és kitartással folytatja a munkát, szép eredmények várhatnak rá a jövőben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!