A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a sajtófotó-pályázattal együtt hirdette meg a Molnár István-díjat, amire tipográfusok, grafikusok, képszerkesztők és tervező-szerkesztők pályázatait várták. Ezt a díjat vehette át a szombathelyi Kassai Ferenc a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon.
A Ferenczy Noémi-díjas grafikus a tavaly megjelent
Szemtől szemben - Képek a szombathelyi zsidóság történetéből
című kötetért nyerte el a díjat. Kassai már 2014-ben is foglalkozott a témával, ő volt a tervezője és a rendezője a Szemtől szemben kiállításnak.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!