Szokatlan, de kétségtelenül bátor témát választott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szombathelyi képzési központja, amikor „Lájkok, határok, szerepek – Kié a test az online térben?” címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést. Az online önreprezentáció, az OnlyFans és a digitális szexuális gazdaság kérdései ritkán kerülnek reflektorfénybe olyan intézményben, amelyet a közvélemény inkább konzervatív, keresztény-kormányközeli műhelyként tart számon.
A szerda délutáni rendezvényt Retteginé Böröcz Katalin, a szombathelyi képzési központ vezetője nyitotta meg – még a régi épületben. A beszélgetést végül Tóth Krisztián, az MCC Ifjúságkutató Intézetének munkatársa moderálta, miután az eredetileg meghirdetett Pöltl Ákos lemondta moderátori feladatait aznapra. A kerekasztalról hiányzott Molnár Anikó is, ő betegség miatt maradt távol. Az igazsághoz pedig hozzátartozik, hogy ezt a beszélgetést tavaly nyáron már megejtették az MCC Feszten Esztergomban, azóta pedig országjárásban vannak.
A meghívóban is szereplők közül pedig jelen volt Karap Gergő munka- és szervezet szakpszichológus, Guld Ádám PhD egyetemi docens, médiakutató, és Kovács István Kovi fotóriporter, filmproducer és filmrendező, a hazai felnőttfilm-ipar ismert szereplője.
OnlyFans, de korhatár karikák nélkül
Tóth Krisztián nagyon bekezdett, és már a felvezetés legelején előkerült az OnlyFans. Ez az oldal 2016-ban indult és eredetileg a Patreon vetélytársának szánták, de csak a pandémia idején vált a felnőtt tartalomgyártás egyik globális központjává. Guld Ádám szerint a Covid nemcsak egészségügyi és gazdasági válságot hozott, hanem kulturális és ipari átrendeződést is. A szexuális szolgáltatóipar szereplői közül sokan az online térben találtak menekülőutat. Az OnlyFans a platformgazdaság mintapéldája lett, mivel itt közvetlen kapcsolat van a tartalomgyártó és a fogyasztó között, a közvetítői réteg pedig minimális.
Karap Gergő három csoportot különített el az OnlyFans-tartalomgyártók között: akiknek megszűnt a bevételük, akik pozitív visszajelzések hatására léptek be, és akik meglévő karrierjüket egészítették ki, vagy teljesítették be. De szó esett a kereseti különbségekről is, mert amíg a legsikeresebbek havi százezer dollárt is megkereshetnek, sok amatőr néhány tucat előfizetővel alig pár száz dollárhoz jut. Paradox módon a könnyű pénz ígérete a mai napig körbelengi az oldalt, de a valóság jóval keményebb.
Digitális gyerekek és tartalomgyártók
A beszélgetés egyik visszatérő eleme volt, hogy a digitális generáció számára az online erotikus tartalom már nem feltétlenül számít prostitúciónak. Guld szerint a fiúk átlagosan kilencévesen találkoznak először pornográf tartalommal, és tizenegy éves korukra rendszeres fogyasztókká válnak. De a túloldal sem kecsegtet szép reményekkel, mert az internet nem felejt: egy felnőtt tartalmas múlt hosszú távú következményekkel járhat, és komoly visszahatásai lehetnek.
A P*rnópápa visszatér
A kerekasztal legkarakteresebb szereplője kétségtelenül Kovács István Kovi volt, aki már első megszólalásában jelezte, hogy a „pornó” kifejezés helyett a „felnőttfilm” megnevezést részesíti előnyben. Szerinte az OnlyFans nem a szabadság terepe, hanem egy újfajta megfelelési rendszer: egy főnök helyett tíz- vagy húszezer előfizető diktálja az igényeket. Egyszerre beszélt a szakma illúzióiról és árnyoldalairól, a hulladék tartalmakról, a túltermelésről, a megfelelési kényszerről.
Kovi saját pályatársakat is említett, akik a szakma után más területen találták meg helyüket, de nem idealizálta a kilépés lehetőségeit. Kiemelte, hogy a pornóval akkor van igazán baj, ha gyerekekhez jut el, vagy ha függőség alakul ki. Kritikusan szólt a szexuális felvilágosítás iskolai háttérbe szorításáról is, jelezve, hogy a törvény rossz.
A felnőttfilm, a jövő és te
A beszélgetés egyik legérdekesebb felvetése az volt, hogy merre tart a felnőtt tartalom jövője. Guld szerint a mesterséges intelligencia új korszakot nyithat, ahol a fogyasztók legszélsőségesebb fantáziái is technológiai úton válnak majd kielégíthetővé.
Az élvezeti érték mégsem volt az igazi
Mindezek ellenére maradt némi hiányérzetünk. Bár a téma súlyos és aktuális, a diskurzus több ponton megmaradt a felszínen. Karap megszólalásai inkább a társadalompolitikai narratívákhoz kapcsolódtak, mintsem mélyebb pszichológiai elemzéshez. Érezhető volt, hogy nem szexuálpszichológus, hanem munka és szervezet szakpszichológus, ezért azokon a pontokon, ahol a szaktudását nem érezte kellően megalapozottnak, ott inkább a kormány propaganda szlogenjeihez nyúlt.
Guld hozott adatokat és tágabb kulturális kontextust, de a beszélgetést végső soron Kovi vitte a hátán. Önreflexív volt, rendszerkritikus és a saját iparával szemben sem elnéző. Nélküle aligha került volna ilyen konkrét, életszagú kontextusba a téma Szombathelyen. A témaválasztás jeles, de a mélységekkel azért akadtak gondok.
