Szombathelyi oktatásügy: felbolydult a Facebook is

Egy csoport a Szent-Györgyi bezárása ellen tiltakozik, egy másik pedig Varga Tamás megtartását igyekszik elérni a Gothard Jenő Általános Iskola igazgatói székében.

Öröm látni, hogy a főváros "Facebook-barátsága" után Szombathely lakossága is rátalált a civil kurázsi 21. századi szócsövére, a népszerű oldal közösségszervező erejére, még ha egyelőre csak a felszín kapargatása is folyik.

Két ilyen csoportot fedeztünk fel a napokban: az egyik Tiltakozzunk a Szent-Györgyi bezárása ellen!!! címmel jött létre, és e sorok írásának pillanatában 746 taggal rendelkezik. A hangok pedig egyre csak erősödnek: egy diákaktivista a transzparensek szélállóságára hívja fel a figyelmet, míg az egyik Szent-Györgyis tanár, Bánhidi Zoltán a következő sorokkal igyekszik minél többeket az ügy mellé állítani:

Sok vihart megélt iskolánk, sokszor büntettek minket méltatlanul. Szétverték jól működő szakközépiskolai egészségügyi képzésünket, most gimnáziumi osztályainkat és érettségire épülő egészségügyi képzésünket akarják megszűntetni! Nincs indok! Mellébeszélés folyik!

A másik csoport a Varga Tamás a legalkalmasabb igazgató a Gothard Jenő Általános Iskolának címmel alakult meg, 1802 taggal rendelkezik ebben a pillanatban. Az oldal válasz arra, hogy a hírek szerint le akarják váltani Vargát az igazgatói posztról.

Tamás, amióta az iskola igazgatója lett (2006), rengeteg mindent tett az iskola fejlesztéséért, a tanítás színvonalának emeléséért és az iskola belső illetve külső környezetének javításáért. Nem szeretnénk, hogy az Ő általa képviselt értékek, a versenyek, az ásványgyűjtő túrák és sok más egyéb program elvesszen. Szeretnénk, ha ez a pozitív pályafutás folytatódna a 2011 utáni években is, a diákok érdekében

- szól a leírás.

Úgy tűnik tehát, a Facebookos hangok városunkban is erősödnek, bár ezek még csak a kezdeti szárnypróbálgatások. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Latinka, Gépipari, Elpuskázzák? – Tüntetés a Fő téren

14500 aláírás, 1000 tüntető a szombathelyi gépiparisok és savariások demonstrációjának mérlege. Viszont a tüntetésen sem a polgármester sem jobboldal nem jelent meg.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet