A szombathelyi Szabados Ármin is jelölt az év Feltörekvő Csillaga címre

A HVSE kalapácsvetője remek évet zárt: előbb U20-as Európa-bajnok lett, majd élete első felnőtt világversenyén nyolcadikként zárt.

Az európai szövetség (European Athletics) idén is megválasztja a kontinens legjobbjait négy kategóriában: az év férfi és női atlétája, illetve a férfi és női feltörekvő csillaga.

Az idén U20-as Európa-bajnoki címet szerző, korosztályában a 6 kilogrammos (82,93 méter) és a 7,26 kilogrammos (78,06 méter) szerrel is a világ idei legjobb eredményével rendelkező szombathelyi dobó, Szabados Ármin mellett hét másik atléta verseng a feltörekvő férfi csillag címért.

A jelöltekre vasárnapig lehet szavazni.

A sorrend a rajongók, az EA szakbizottsága, a szakírók, illetve az európai tagszövetségek szavazatai alapján áll össze. Október 8-án és 9-én hozzák nyilvánosságra a kategóriák első három helyezettjeinek nevét, a győzteseket pedig az EA október 25-én sorra kerülő gáláján hirdetik ki a georgiai Batumiban rendezett Golden Tracks gálán.

Szavazni az alábbi linken keresztül lehet.

Nemrég írtunk róla, hogy Szabados Ármin edzőjeként térhet vissza Szombathelyre az 52 éves, sportolóként vb-ezüstérmes, Európa-bajnok Annus Adrián.

Címlapfotó: Instagram/Europeanatletics

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport