Változik néhány dolog, de a belépőjegy-árak maradtak.
Június 12-én, szombaton nyitja meg a kapuit a szombathelyi Tófürdő – tudtuk meg a SZOVA-tól, miután majdnem két héttel ezelőtt megkérdeztük, hogy mikorra várható a nyitás és milyen tervekkel vágnak neki az idei szezonnak.
A hivatalos oldalukon közzétett tájékoztató szerint a járvány és veszélyhelyzet miatt változtatniuk kellett a házirenden. Mint írják, az új szabályrendszert a járványügyi előírásoknak szigorúan megfelelve alakították ki, de persze úgy, hogy a szabályok betartása mellett is zavartalan legyen a vendégek kikapcsolódása, szórakozása.
Ezek a szabályok:
A Tófürdőn egy időben maximum 637 fő tartózkodhat.
Felnőttek kizárólag érvényes védettségi igazolvánnyal mehetnek, 18 éven aluliak pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében.
A védettségi igazolvány a rajta feltüntetett személyi igazolvány/útlevél felmutatásával együtt érvényes, a kiskorúság pedig személyi- vagy diákigazolvánnyal, útlevéllel, jogosítvánnyal is igazolható (utóbbira nincs szükség abban az esetben, ha a kiskorúság nyilvánvaló).
Az igazolványokat belépés előtt jogosultak és kötelesek ellenőrizni a dolgozók. Aki ezt megtagadja, nem léphet a létesítmény területére.
Csak akkor menjen fürdőbe, ha egészséges! Ha beteg, nem érzi jól magát, maradjon otthon!
Szabad téren 2 méteres távolságot kell tartani a többi (kivéve az egy háztartásban élők)
Fedett térben (ruhatár, mosdók) 1,5 méter a kötelezően előírt távolság.
Ha lehetséges, kerülje a készpénzzel történő fizetést!
Mosson kezet gyakran! Ehhez szappant és alkoholos kézfertőtlenítőt is biztosítunk a Tófürdő több pontján.
A létesítmény egész területén (kivéve medence- és csúszdatér) hordjon papucsot!
A medencékbe lépés előtt és a kilépéskor is zuhanyozzon le!
A medencékben kizárólag fürdő célú ruházatban tartózkodjon!
A gyermekmedencébe felnőttként ne menjen bele! Gyermeke fürdőzését a medence partjáról kísérheti figyelemmel. Gondoskodjon róla, hogy nem szobatiszta gyermeke csak úszópelenkában tartózkodjon a medencében!
Ezzel tehát már majdnem teljes a vasi fürdőkörkép, a szombathelyi termál ugyanis még kilóg a sorból. Május végén azt mondták, hogy a vírushelyzet és a kormányzati döntések már nem akadályozzák a nyitást, az idő is jobb lett, így június közepére, a tanév végével párhuzamosan tervezik a nyitást. Tehát már vagy most, vagy jövő héten nyithat a termálfürdő is, de mihelyst megtudunk valamit, jelentkezni fogunk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.