Temérdek kis nebuló jelenlétében, kissé borús időben nyitották meg a 2022/2023-as tanévet a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskolában. A tanévnyitón jelen volt a városi politikai elit krémje mellett a tankerületi igazgatóhelyettes is. Fodor István a tankerület vezetője és Hende Csaba országgyűlési képviselő viszont távol maradt az eseménytől.
Először Nemény András polgármester szólt a diákokhoz, aki elmondta, hogy szerinte pedagógusnak lenni az egyik legszebb hivatás, ami komoly feladatokkal is jár, melyet a polgármester szerint sokkal jobban meg kellene becsülni.
Elmondta, azért is köti a Zrínyihez sok emlék, mert negyven évvel ezelőtt ő is ebben az épületben kezdte meg tanulmányait. Majd megnyitotta a 2022/23-as tanévet.
Köszöntötték a jubilálókat is
A diákok produkciói és a köszöntő után a polgármester azokat a pedagógusokat köszöntötte, akik most ünneplik diplomájuk ötven-, illetve hatvanéves jubileumát.
Elsőként Németh Katalin vehette át aranydiplomáját, aki 1971-ben végzett a Szombathelyi Tanítóképző Főiskolán.
Munkájának elismeréseként a gyémántdiplomáját vette át Takács Ernőné, aki 1962-ben szerezte meg diplomáját, szintén itt, Szombathelyen.
Mindenki a helyén van
A tanévnyitó végén Kis Gábor, az iskola igazgatója kiemelte: nehéz volt mindenki számára az utóbbi két év, de azt gondolja, ezeket az akadályokat sikerrel vették a diákok és a tanárok is.
Elmondta, 1886 óta azonos épületben működik az iskola, amely tavaly történetének talán legjobb eredményét érte el azzal, hogy minden hatodik tanuló kitűnő bizonyítványt szerzett, az iskolai átlag pedig 4,51 lett, amiért szintén köszönetet mondott a diákoknak.
Azt is elmondta, nehéz volt a nyári szünet, de mégis nyugodtan tudott aludni tegnap este, amikor kiderült, minden kolléga rendben megkezdi a tanítást csütörtök reggel nyolc órakor.
Mint ismeretes, a Zrínyiben volt az év elején az egyik legnagyobb tanársztrájk
Húsz pedagógus sztrájkol hétfő reggel a szombathelyi Zrínyi iskolában 2022. February 21. 08:26 Szombathelyen, melyben a pedagógusok azt követelték a kormánytól, emelje meg a bérüket, de ez máig nem történt meg.
Most tehát úgy tűnik, a tegnapi sikertelen tárgyalások ellenére
Szeptembertől ismét sztrájkolni fognak a tanárok 2022. August 30. 21:50 nem lesz olyan tanár az iskolában, aki tüntetni fog a következő napokban.
Az igazgató beszéde, valamint néhány produkció után az első osztályos tanulók jelképesen is átlépték az iskola kapuját, ahol egy – minden bizonnyal - sok nehézséget tartogató tanév veszi kezdetét.