Nem működő szlovákiai cég miatt ugrott a szombathelyi DK-elnöknek a Fidesz

Szuhai Viktor elismerte hibáját, s miközben ellenőriztük, hogy javította-e vagyonnyilatkozatát, kiderült, hogy a fideszesek évről-évre eltüntetik sajátjukat.

A szombathelyi Fidesz kedd délelőtt kiadott közleménye szerint Szuhai Viktor, a Demokratikus Koalíció szombathelyi elnöke, szombathelyi városi képviselő, a baloldali frakció tagja valótlanságot állított vagyonnyilatkozatában. Ott ugyanis azt írta, hogy nincs érdekeltsége gazdasági társaságban, a Fidesz szerint azonban tulajdonosa és ügyvezetője egy Szlovákiában bejegyzett cégnek.

Szuhai Viktor a közgyűlésben
Vágvölgyi Bálint

Felhívtuk Szuhai Viktort, aki azt mondta, azt a céget 2012-ben alapították, valóban Szlovákiában jegyeztették be. Viszont közben kiderült, hogy a jogszabályok változása miatt nem tudták elindítani a céget, az soha nem működött, semmiféle tevékenységet nem fejtett ki, bevételük nem volt, ezért felejtette ki vagyonnyilatkozatából, amúgy abban a cégben 25 százalékban tulajdonos. A nyilatkozatát egyébként azóta javította, és beleírta a céget.

Ezt ellenőriztük is. Szuhait 2014-ben választották képviselővé, azóta négy vagyonnyilatkozatot kellett adnia, ezekben valóban nincs benne a szlovákiai cég. Találtunk viszont egy kiegészítést, 2017. június 6-i dátummal, ebben tényleg pótolja a hiányt:

Forrás: szombathely.hu
Viszont most ismét szembesültünk vele, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok hiányosak. Arról van szó, hogy 2014-ben a Fidesz törvénymódosításának következményeként a korábbi vagyonnyilatkozatok eltűnnek a nyilvánosság elől Itt a vagyonnyilatkozat, látja? A tavalyit már biztosan nem látja! 2015. February 15. 10:51 , csak az éppen aktuálisak vannak fent a város hivatalos oldalán.

A jobboldali képviselők eltüntetik a korábbi vagyonnyilatkozataikat

Ezzel pont a lényegük veszik el, egy politikus vagyonnyilatkozatában nem az a legfontosabb, ami éppen szerepel benne, hanem az, hogyan változik a vagyona politikus pályafutása alatt. Ami úgy derül ki, ha a nyilatkozatot összehasonlítjuk a korábbi években leadottakkal. A törvénymódosítás éppen ezt a léehetőséget veszi el az állampolgároktól.

Szombathelyen azonban a baloldali frakció (Éljen Szombathely! - MSZP - DK - Együtt) tagjai egyhangúlag kérték a hivatalt, hogy az ő korábbi vagyonnyilatkozataik maradjanak fent az oldalon. Ott is vannak, szemben a jobboldali képviselőkkel, közülük senkinek sem olvasható a korábbi években leadott nyilatkozata.

Még szerencse, hogy a Nyugat.hu minden évben ír a vagyonnyilatkozatokról Most nézzen bele a szombathelyi politikusok zsebébe! 2017. February 01. 16:57 , így nálunk meg lehet nézni a képviselők vagyoni helyzetének alakulását.

A Szombathelyi Fidesz sajtóközleménye

A Fidesz Vagyonnyilatkozati eljárást indít Szuhai Viktor ellen

Újabb csontváz esett ki a "Gyurcsány párt" prominenseit rejtegető szekrényből, ezúttal a Demokratikus Koalíció szombathelyi elnökéről derült ki, hogy félrevezette a helyi embereket. Az interneten fellelhető adatok szerint ugyanis tulajdonosa és ügyvezetője egy Szlovákiában bejegyzett cégnek, ám ezen tényt vagyonnyilatkozatában elhallgatta.

A Fidesz Szombathelyi Szervezetének határozott álláspontja, hogy Szuhai Viktor súlyos mulasztást követett el akkor, amikor a szombathelyiek előtt eltitkolta a teljes igazságot és a jelek szerint képviselőségének kezdete óta valótlan vagyonnyilatkozatokat adott le. Éppen ezért frakciónk vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a teljes igazság részleteinek feltárása érdekében.

Szombathely, 2017. június 6.

A Fidesz Szombathelyi Frakciója


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet