Itt a vagyonnyilatkozat, látja? A tavalyit már biztosan nem látja!

A fideszes törvénygyár ismét nagyot alkotott és a vicc kategóriából is sikerült magukat leküzdeni bóvliba, már ami a képviselői vagyonnyilatkozatokat illeti. Most az átláthatóság elve esett áldozatul.

Ezúttal a képviselői vagyonnyilatkozatok eltüntetése lehetett a cél, ugyanis a 2011. évi CLXXXIX. törvény 39. paragrafusát sikerült úgy megálmodniuk, hogy az önkormányzati képviselők az adott évben tett vagyonnyilatkozatának benyújtása után az előző évre vonatkozó példányokat visszaadják a képviselőknek.

Erre miből futotta? 2019-ben már a kutya se fogja tudni!

Ez is mutatja, hogy a kormánypárti képviselők pont azoknak az embereknek nem akarják megmutatni miből élnek esetleg arcpirítóan jól, akiktől a megbízatásukat és a fizetésüket kapják/kapták. Így a vagyonosodás is a kettős mérce hatálya alá került. Vagyis, ha egy átlagember vagyonosodik, akkor ellene vagyonosodási eljárást kell és lehet indítani, mert biztos illegálisan jutott pénzhez, de, ha a politikusokról van szó, akkor ne érdekeljen senkit, hogy miből és hogyan teljesítenek jobban.

Ki, mire szavaz?
Bonyhádi Zoltán

Telefonon igyekeztünk minél többet megtudni az esetről, felhívtunk néhány politikust - minden, a szombathelyi közgyűlésbe bejutott pártból egyet -, mégis melyik frakciónak mi a véleménye a kialakult helyzetről. A Fidesz volt az egyetlen párt, ahol elzárkóztak a válaszadás elől.

Így látják a kialakult helyzetet a képviselőink:

Balassa Péter:

Módosító javaslattal éltem, hogy a hozzátartozók vagyonnyilatkozatai is legyenek nyilvánosak, de ezt leszavazták, a Fidesz ragaszkodott a törvényben előírtakhoz. Jelenleg azon dolgozom, hogy milyen formában tudnám nyilvánosságra hozni a saját, és a családtagjaim vagyonnyilatkozatait. Ennek azért érzem szükségességét, mert a korábbi ilyen jellegű iratokkal voltak gondok, lásd: Lázár János és Rogán Antal, vagy épp a szocialista Simon Gábor osztrák bankszámlás esete. Érdekes, hogy a szocialisták csak a sajátjukat tették nyilvánossá, a családtagjaikét nem. Az ügynek még lesz folytatása!

Balassa Péter módosító javaslatát leszavazták
Mészáros Zsolt

Czeglédy Csaba:

Azt szeretnénk, hogy az önkormányzat kezelje a vagyonnyilatkozatokat, ezért sem vettük vissza. Átláthatóbbá kell tenni a képviselők vagyonosodását. A dolgok jelenlegi állása szerint, 2019-ben a 2014-es vagyonnyilatkozatok már sehol sem lesznek fellelhetőek, így lehetetlen lesz nyomon követni a képviselők vagyonosodását. Az adóhivatal ugyan indíthat ellenük vagyonosodási vizsgálat, de ennek az eredménye nem nyilvános. A vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottság az előző évek adatai nélkül nem tud mit vizsgálni, így a folyamat nem fog majd lejátszódni. A megoldás, hogy a képviselők nem veszik vissza az előző évi vagyonnyilatkozataikat, ahogy mi is tettük, de mindenképpen törvénymódosítás kellene, de ez a Fidesznek nem érdeke.

Dr. Takátsné Dr. Tenki Mária: Nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Kérdéseinkkel megkerestük Angyal Lászlót, az önkormányzat sajtósát, de válaszokat nem kaptunk.

Ez a nyolc kérdést tettük fel a Fidesz-frakciónak:

1. A szombathelyi Fidesz-frakciónak mi a véleménye a 2011. évi CLXXXIX. törvény 39. paragrafusának azon rendelkezéséről, hogy a tárgyévi vagyonnyilatkozatok leadása után az előző évi vagyonnyilatkozatokat visszaadják az azt tevő képviselőknek?

2. Miként próbálnak megfelelni az átláthatóság elvének a kormánypárti képviselők?

3. Mi oka annak, hogy ennyire ragaszkodnak a törvényi előírásokhoz még akkor is, amikor egy morális szempontból rossz üzenettel bíró rendelkezést követnek?

4. Az egyes képviselők vagyonnyilatkozata digitalizált formában elérhető marad, ha már a papírformátumút visszakapták?

5. Az előző évi vagyonnyilatkozatok hiányában a vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottság miként fog tudni működni?

6. A vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottság hogyan fog eljárni a kétes ügyekben, ha nincs mihez viszonyítani a képviselők vagyonosodását?

7. Mi a véleményük a Balassa Péter által benyújtott módosító javaslatról, mely szerint a képviselők családtagjai által benyújtott vagyonnyilatkozatok is legyenek nyilvánosak?

8. Mennyire tudnak partnerek lenni abban, hogy legalább a képviselők korábbi években beadott vagyonnyilatkozatai elérhetőek maradjanak a város honlapján - ahogy azt most a szocialista képviselők szándéka mutatja?

A nemzetiszocialista médiakezelési gyakorlat

Ma Magyarországon az lett volna a csoda, ha a fideszesek készségesen válaszolnak a kérdéseinkre, és ad abszurdum, valami elfogadható válasszal szolgálnak.

Amint az látható, ezek az emberek még nem jutottak el odáig, hogy belássák, jelen szituációban nem a Nyugat.hu kérdésire nem válaszoltak, hanem a választópolgáraik arcába nevettek. Persze, ez így törvényes, de kérdés az, hogy meddig kell, és érdemes követni az egyértelműen rossz törvényt, és mi az a pont, ahol már illene egy helyi rendelettel megoldani a kétes ügyeket.

A kormánypárt már régóta igyekszik belénk nevelni az erkölcseit, és azt is megszokhattuk már, hogy náluk egyes fogalmak új jelentéstartalmat kapnak, a fekete is lehet fehér, amennyiben a politikai érdekek az diktálják, de azért az mégis túlzás, hogy 2019-ben már nem lehet visszanézni, hogy 2014-ben mije volt a tisztelt képviselőnek. A probléma másik oldala pedig az, hogy az emberek sincsenek hozzászokva ahhoz, hogy számon kérjék az ilyen

apróságokat

a választott képviselőiken, holott a képviselő van a választópolgárokért, és nem fordítva, de ez közhely, azt hiszem.

Csepp a botránytengerben

Pedig nem telik el nap, valami kormányzati svindli, botrány nélkül. Akinek van takargatnivalója, az most már a törvény értelmében is nyugodt lehet. Megjegyzem, hogy igazán vicces látni, mennyi nincstelen, hajléktalan irányítja az országot, és hoz jelentős, mindannyiunk sorsát érintő döntéseket.

Akkor kik a család tagjai?
Nyugat.hu

Balassa Péter felvetése is érdekes, de ki fogja eldönteni, hogy mekkora a család, vagyis hogy a képviselők hozzátartozóit milyen széles körben kell vizsgálni? Mert, ha csak a közös háztartásban élőket vesszük, akkor még mindig vannak távolabbi rokonok. Ha a törvényeinket nézzük, akkor a nagyszülők már nem rokonok – legalábbis az örökbefogadásoknál ez a helyzet.

Szóval, a családi kör széles, és talán túl sok információ jönne így össze. Másrészt ott vannak a jó barátok (gondoljunk csak a jó öreg gázszerelőre), akik nem csak a rég elvesztett álmot hozzák vissza, hanem adott esetben némi pénzt is parkoló pályára tudnak állítani. A végső megoldás talán az lenne, ha világos, mindenki számára átlátható szabályok közé szorítanánk a képviselőket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény