Hogyan mondjuk el a kollégáinknak, hogy iszonyúan idegesítőek tudnak lenni?

Amikor sok embernek kell egy helyen, együtt dolgoznunk, adott esetben még ugyanazon a projekten is, akkor komoly nézeteltéréseket okozhatnak a különböző személyiségek, stílusok és a prioritások. Persze ilyenkor az ember, ameddig tud, addig tűr, és inkább az ajkába harap, mintsem leüvöltse a másik fejét, de ez nem mindig sikerül, és amúgy sem túl egészséges magunkba fojtani a rengeteg stresszt, ami a munkával jár.

A folyamatos feszültségek pedig így, vagy úgy, de az emberi kapcsolatok rovására mennek, teljesen mindegy, hogy lassú tűzön hevítjük a haragot, vagy nagy lángon hagyjuk felforrni az agyvizünk. Ilyenkor ki-ki vérmérséklete szerint vagy beszáll, vagy elfut, de egy biztos, a durvább viták sokáig kínosan fagyos tudják tartani a közhangulatot.

Ezek után eljön az a pont, amikor a túlstresszelt szervezetünk besokall és fizikai tüneteket is produkál – ezt nevezhetjük kétoldali munkatárs-undoritisznek –, bőrkiütéseink lesznek, enerválttá válunk, majd még legalább száz egyéb tünetet produkálva kidőlünk egy hétre, nekiállunk mantrázni, hogy

Jól vagyok! Jól vagyok!

, de mindhiába.

A kialakult helyzeten sokat ront, ha a fent említett szituáció egy hierarchikus rendszerben működő cégnél történik, mert egy ilyen helyzetben még több energiát követel az önkontroll, hogy még véletlenül se veszítsük el a fejünk és a munkánk. Ha már menthetetlennek érezzük a helyzetet, akkor vagy elbújunk a munkahelyi WC-ben és elkezdjük az állaskereső portálokat bújni, vagy alkalmazhatjuk az alábbi módszert:

0. lépés: Működjünk együtt és döntsük el, hogy mit akarunk a kollégáinktól

Sajnos elég gyakori eset, hogy az egyik munkatárunk, vagy a főnökünk belekontárkodik a munkánkba és teljesen hazavágja az egészet. Ilyenkor hamar felhúzza magát az ember, és felszínre tör a lázadó, durcás tini énünk, aki legszívesebben – ha az anyjába nem is, de – a melegebb éghajlatra küldené az adott illetőt. A legjobb, amit ebben a helyzetben tehetünk, ha veszünk egy nagy levegőt, kikapcsoljuk a harci üzemmódunk és igyekszünk megtudni, hogy a másik mi a f*szért csinálta azt, amit. Ezek után már el lehet gondolkodni, hogyan oldjuk meg a problémákat és elkezdhetjük kialakítani a közös, kollegiális célokat is.

1. Lépés: Kérjünk engedélyt

A kérdésekből általában nem lehet baj, ezért, ha valamit szeretnénk megbeszélni az egyik tahó kollégával, akkor mondjuk neki azt:

Figyelj, ezzel és ezzel kapcsolatban lenne pár ötletem, tudnánk beszélni róla?

, így az erkölcsi győzelem még akkor is a miénk lesz, ha az ötletünket meg sem hallgatják. A jó szándék, mindenek felett.

2. lépés: Mutassuk be a valós tényeket

Nem, itt nem arról van szó, hogy zárjuk be a munkatársainkat az irodába és este hatkor kényszerítsük őket, hogy az RTL Klub híradója helyett a TV2 hírműsorát bámulják. Ez sokkal inkább egy apró trükk, vagyis ne általánosságokban beszéljünk, hanem mindig konkrét, megtörtént esetekről. A lényeg az, hogy amit mondunk az ne legyen vitatható, mert ha csak annyit mondunk, hogy:

Nem kaptam elég teret/segítséget, hogy megcsináljam...

, arra a másik rákontrázhat, hogy:

Ez nem igaz

. Szóval, a mondandónk legyen célratörő és csak a tényékre fókuszáljunk.

3. lépés: Hassunk az érzelmekre, alkossunk nagyot és a gyarapítsuk a fizetésünk

Ha már ismertettük a tényeket, akkor elkezdhetünk rátérni arra, hogy az egyes események után, hogyan éreztük magunk és hogy ez miért fontos nekünk. Persze, ezt a csomagot is úgy kell eladnunk, hogy ne lehessen belekötni, mert a lelki-faktort általában minden ott lesz*rja, ahol van. Például:

Már rosszul vagyok attól, hogy nem tudom, mit akarsz tőlem

. A lényeg, hogy ne tűnjünk agresszívnek, mert igazából nem éri meg dühösnek lenni, az egyetlen oka ennek a lépésnek az, hogy őszintébbnek és hitelesebbnek tűnjenek a tényeink, amiket korábban felsoroltunk, illetve így mi leszünk a

jó munkaerő

díszpéldányai, akiket a főnökök szeretnek. Persze magadban végig dúdolhatod a Belgától a Fáká! című klasszikust.

4. lépés: Perspektívák, ha találkoznak

Azért, hogy tisztában legyünk a saját helyzetünkkel, kérdezzük meg a munkahelyi barátainkat, hogy ők hogyan látják a dolgokat. Ez azért hasznos, mert mindannyian szenvedünk a szelektív figyelem nevű kórságban, vagyis hajlamosak vagyunk elfeledkezni, vagy nem észre venni a saját hibáinkat. A cél, hogy megértsük, a másik miért viselkedik velünk úgy, ahogy. Ha ez már megvannak, akkor gondolkodhatunk a megoldáson.

5. lépés: Közösségépítés

Ha már változtattunk a saját hozzáállásunkon és mindent megtettünk, amit kell, akkor lehet igazán bevonni a másikat, hogy oldjuk meg közösen a problémákat. Először csak a gondolatainkat osszuk meg a velünk elégedetlen munkatársunkkal és mindig közösen próbáljunk javaslatokat tenni a félreértések rendezésére. Persze ez egy szélsőségesen hierarchikus rendszerben aligha lehetséges, de azért próbálkozni ott is lehet.

Mindezek után az esetek hetven százalékában jobbra fordulnak a dolgok, ha mégsem, akkor pedig nem lesz lelkiismeret furdalásunk, amikor kicsit aljasabb módszerekkel rakjuk helyre a cég bunkó dinoszauruszait. Erre az egyik legjobb megoldás a kávés trükk, amiről részletesebben itt olvashatnak Irodában dolgozik és idegesítik a kollégái? Álljon rajtuk bosszút kávéval! 2015. December 04. 16:47 .