Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Így köszönik meg a stadionokra adott TAO-pénzeket?

A nagy cégek járnak jól a most bejelentett adócsökkentéssel

Egykulcsos, és kilenc százalékos lesz a társasági nyereségadó - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesten rendezett Regionális Digitális Konferencián csütörtökön. A kormányfő mindezt hatalmas adócsökkentésnek nevezte.

Újratervezés

A társasági nyereségadó most kétkulcsos, 500 millió forintos eredményig 10, felette 19 százalék. vagyis, a most bejelentett adócsökkentés a nagy cégek számára jelent óriási előnyt. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma délelőtt azt mondta, így 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál, az adókulcs csökkentésével a legkedvezőbb adózási feltételeket nyújtaná Magyarország az Európai Unióban.

Arról viszont nincs pontos információ, hogy az adócsökkentés hogyan hat majd az állami költségvetésre, mindenesetre, ha az ígéretek szerint már jövőre bevezetik, akkor kétségessé válnak a jövő évi költségvetés nyár elején kőbevésett főszámai, minden bizonnyal újratervezésre van szükség.

Egyébként a társasági adó egy részének felajánlásából hozták létre a TAO-alapot, amiből a látványsportokat, és ezen belül a stadionépítéseket finanszírozták. Ebbe az alapba jellemzően nagy cégek utalták át társasági adójuk egy részét, mivel az adócsökkentés őket érinti, akár köszönetnek is tekinthető.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra