Gajdos Tamás közös megegyezéssel, azonnali hatállyal távozik az ATV hírműsoraiból - közölte a csatorna. Ugyanakkor a csatornán futó külső gyártású produkciókban továbbra is képernyőn lesz.
Gajdos ellen a hétvégén indított azonnali hatállyal fegyelmi eljárást az ATV, miután ő nem jelent meg az ATV Híradó stúdiójában. A csatorna etikai kódexe alapján a műsorvezetőknek az adás kezdete előtt egy órával már az épületben kell tartózkodniuk - hívta fel a figyelmet a 24.hu
Már korábban is előfordult ilyen eset, így június végén Rónai Egonnak kellett beugrania a műsorvezető helyett, mert akkor sem jelent meg a stúdióban. Az akkor lefolytatott belső vizsgálat szerint Gajdos Tamás „az elmúlt időszakban és korábban is több alkalommal késve érkezett munkahelyére. Tekintettel arra, hogy élő adásként közzétételre kerülő műsor műsorvezetői feladatainak ellátásáról van szó, ezen esetek veszélyeztették az adásbiztonságot”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!