Wendy Berliner és Deborah Eyre közös kötete, a Great Minds and How to Grow Them nagyon érdekes új dolgokat állít az okosságról és zsenialitásról: röviden annyit - és ezt egy friss neurológiai, pszichológiai kutatás is alátámasztja -, hogy a legtöbb emberből, ha csak nem szenvedett korábban agyi károsodást, olyan nagyszerű dolgokat lehet kihozni, amilyeneket általában a különös tehetséghez szoktak kötni.
Magyarán azt állítják, hogy nincs olyan, hogy valaki valamilyen extra talentummal jön a világra, hanem azt ki lehet nevelni belőle. Igaz, ehhez a tanulás irányába tanúsított megfelelő hozzáállást mindenképp meg kell tanítani, és rá kell vezetni a gyermeket a kiválóan teljesítők legfontosabb tulajdonságaira: a kíváncsiságra, a kitartásra és a kemény munkára való hajlamra.
Elsősorban ahhoz kell nekik hatékony támogatás, mind otthon, mind az iskolában, hogy ezeket az attitűdöket kifejlesszék magukban.
Az egyik szerző, Wendy Berliner a Guardianbe írt cikkében példaként az iráni-amerikai matematikust, Máriám Mirzáhánit hozza, aki a napokban halt meg a rákkal folytatott tragikus küzdelmében, mindössze 40 évesen. Mirzáháni az első nő - és egyben az első iráni tudós - volt a világon, aki elnyerte a Nemzetközi Matematikai Unió négyévente kiadott Fields-érmét, ezért sokan villámgyorsan legéniuszozták.
Sokak előtt rögtön egy csodagyerek képe sejlhetett fel, aki már ötévesen Harry Pottert olvasott, és már akkor felvételt nyert Oxfordba, amikor a kortársai még az általános iskola padját koptatták.
Pedig ez egyáltalán nem volt így.
A későbbi díjnyertes matekprof egy teheráni középosztálybeli családban nőtt fel két testvérével, vagyis a legátlagosabb közegben. Az egyetlen dolog, ami nem volt normális az életében, az az iraki-iráni háború átélése volt, ami csak megnehezítette az életüket.
Ráadásul Mirzáhánit egy cseppet sem érdekelték a számok a középiskolában: az olvasás annál inkább. Barátnőjével suli után könyvesboltokban portyáztak, hogy újabb és újabb regényeket falhassanak. Kifejezetten silányul teljesített a fő reál tárgyban, egészen addig, míg a bátyja meg nem mutatott neki egy magazinban látott, érdekfeszítő matekfeladványt. Onnantól beakadt neki a dolog - a többi pedig történelem: három éve lett övé a "matematikai Nobel-díj" az úgynevezett Riemann-felületek dinamikájának tanulmányozásáért, felfedezései állítólag még jövőbeni fizikai és kvantummechanikai kutatásokra is hatással lehetnek.
Az ő esete nem egyedi egyébként: a legtöbb Nobel-díjas gyerekként cseppet sem volt különleges.
Einstein például egy lassú beszédű kisklambó volt, aki nehézkesen nyert csak felvételt a zürichi politeknikumba (igaz, a matematikából való megbukás viszont csak egy kamu városi legenda), nem volt túl jó munkaerő, még akadémiai állást sem kapott, mégis átírta Newton addig fennálló komplett fizikai törvényrendszerét a relativitáselmélettel.
De egy híres amerikai oktatáspszichológus, Lewis Terman is arra jutott egy 1921-es kutatásában, hogy míg a másfélezer szupermagas intelligenciájú kaliforniai közül, akit megfigyelt, egy sem lett korának komoly és elismert gondolkodója, addig két későbbi Nobel-díjas, Luis Alvarez és William Shockley fizikusok azért nem kerültek be a kutatásának körébe, mert nem volt akkoriban eléggé magas az IQ-juk.
Az intelligenciahányados nincs kőbe vésve
Wendy Berliner és Deborah Eyre szerint hivatalos kutatások húzzák mindezt alá, vagyis hogy az agy nem egy előre meghatározott valami, hanem menet közben formázható. Azért, mert ötévesen Harry Pottert olvastál, még egyáltalán nem biztos, hogy kamaszkorodra nem előznek be a korábban átlagosnak tartott gyerekek.
Sokkal inkább meghatározó, hogy mit kap a gyermek a fejlődés útján előrefele, Benjamin Bloom pedagógus például már a 80-as években kimutatott egy olyan mintázatot, miszerint a támogató típusú szülők óriásit nyomnak a latban. Egy másik, az utóbbi években fogant felmérés szintén arra világított rá, hogy amikor egyes gyerekek az esélyeik ellenére nyújtanak kimagasló teljesítményt, úgy, hogy akár szegénységük miatt az iskolaételre szorultak rá, vagy valamilyen leszakadt, hátrányos helyen éltek, akkor minden esetben belépett a képbe az, hogy mi zajlik otthon.
Szóval tegyetek rá, szülők! Sok múlik rajtatok.
