Ismét téliesebb útviszonyokra kell számítani

Arra kérik a sofőröket, hogy többek közt tele tankkal induljanak útnak.

Ahogy délelőtti cikkünkben megírtuk, holnaptól országos havazás várható. Éjfélig nagyjából a Dunántúl nyugati, északnyugati felére jut el, és mintegy 2-3 centiméternyi hó hullhat.

A közútkezelő közölte, hogy a hóeltakarítást és a síkosságmentesítést az előírások szerint, ütemezetten végzik, először az autópályákon, az autóutakon és a főutakon, majd a településeket összekötő mellékutakon, végül az alacsony forgalmú bekötőutakon. A lehetséges helyszíneken a megelőző sószórásról is gondoskodnak a szakemberek.

Mint kifejtették: egy-egy munkagépre körülbelül 40-50 kilométernyi útszakasz jut, a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés az időjárási helyzettől függően 2-5 órát vesz igénybe. Ennyi idő alatt folyamatos havazás esetén ismét rosszabb útviszonyok alakulhatnak ki, ami újabb és újabb beavatkozásokat igényel mindaddig, amíg a havazás nem áll el.

Így fel kell készülniük az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén rosszabb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is.

A szakemberek arra kérik a sofőröket, hogy csak téli közlekedésre alkalmas abroncsokkal, tele üzemanyagtartállyal induljanak útnak, ellenőrizzék az ablakmosó folyadékot, a gépjármű világítását és az akkumulátor állapotát, töltsék fel telefonjukat vagy használjanak autós töltőt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos