Teljes vagyonát elvesztheti a megye

És ezzel jóval nagyobb értéket ad át az államnak, mint az átvállalt adósság. Az állam ráadásul nem bánik majd kesztyűs kézzel az átvett vagyonnal. Rendkívüli megyei közgyűlés lesz, pedig a megállapodást aláírták már.

Néhány nappal ezelőtt írtunk arról Mit államosítanak Vas megyéből? – Mi lesz a megyei kórházzal, az MMIK-val? 2011. October 07. 10:34 , hogy a megyei közgyűlések elnökei és a miniszterelnök által aláírt megállapodás értelmében melyik intézmény kerül át az állam kezelésébe és tulajdonába. Közben aztán az alon.hu-n megjelent egy interjú Harangozó Bertalannal, a Vas megyei kormánymegbízottal, aki határozottan kijelentette, hogy a megye minden vagyona az állam kezébe kerül, mégpedig az önkormányzat adósságának átvállalása fejében.

A helyiek nem tudnak dönteni majd

Ez azonban újabb kérdéseket vet fel, még akkor is, ha kihagyjuk a politikai vonatkozásokat. Vagyis azt, hogy a választott megyei közgyűlés elveszíti minden politikai súlyát és tulajdonképpen tanácsadó testületté válik, érdemi döntési jogok és vagyon nélkül. A tényleges hatalmat pedig a kormányhivatal és annak vezetője, a kormánymegbízott veszi át, aki a kormány által kinevezett tisztviselő.

Viszik a kórházat is
Mészáros Zsolt (www.legifelderites.hu)

Viszont a megye vagyona sok milliárdot tesz ki. És most nem is elsősorban a négy iskoláról, a szociális, művészeti és kulturális intézményekről van szó. Hiszen azok nem forgalomképesek, és a diákoknak, a szolgáltatást igénybe vevőknek teljesen mindegy, ki a tulajdonos, ha működik a dolog.

De a híradások arról is szólnak, hogy az állami tulajdonba kerülő intézményeknél átszervezések, feladat átcsoportosítások várhatóak, ami azt is jelenti, hogy lesznek, amit bezárnak, lesznek, amit összevonnak, létszámot építenek le, stb. És a helyi politikusoknak már nem lesz lehetőségük, hogy ebbe beleavatkozzanak, hiszen nem az ő kompetenciájuk lesz a döntés.

A kórház nem intézmény, mégis viszik

Viszont a megyének jelentős forgalomképes vagyona is van, és ha hihetünk Harangozó Bertalannak, az is átmegy az állam tulajdonába. Nézzük csak sorra.

Kezdjük a Markusovszky kórházzal, amiről már kijelentették, hogy átveszi az állam. A kórház azonban nem intézmény, hanem gazdasági társaság Részvénytársasággá alakul a szombathelyi kórház - a város nem szólhat bele semmibe 2007. June 29. 19:05 , öt éve. És jelentős vagyont jelent, leginkább azért, mert a megyei önkormányzat vagyonából is rengeteget fordítottak a fejlesztésekre, Szombathely is adott erre néhány százmilliót. És ez most mind megy át az államhoz, miközben a vasiak és a szombathelyiek által befizetett adóforintokat használták fel erre.

Nézzük a megye vagyonkezelő cégét, amit két éve hoztak létre Megszűnik az önálló Vas Megyei Temetkezési Vállalat 2009. December 08. 11:39 , a Vas megyei Temetkezési Vállalat átalakításával. A cég nettó árbevétele tavaly 358 millió forint volt, 79 embert foglalkoztat. Úgy tudjuk, a cég a temetkezési szolgáltatásokon kívül nem is nagyon foglalkozik mással, ami azért érdekes, mert közben Szombathely is létrehozott Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce 2010. November 25. 09:56 egy temetkezéssel is foglalkozó céget, de jelenleg a megyei vállalat szolgáltat a szombathelyi temetőkben is.

És úgy tűnik, a közbeszerzési pályázaton is a megyei cég az esélyes, így – amellett, hogy a megyei vagyonkezelő vagyona és bevétele az államhoz kerül -, állami cég szolgáltat majd a szombathelyi önkormányzati temetőkben.

A legnagyobb falat

A legnagyobb falat azonban a büki gyógyfürdő. Gazdasági társaságként működik, két tulajdonosa van, a megyei önkormányzat és a büki önkormányzat. Előbbinek valamivel nagyobb a tulajdonrésze, de nem sokkal. A gyógyfürdő árbevétele tavaly nettó 1,45 milliárd forint volt, mai értékét legalább 4 milliárd forintra becsülik, aminek a fele 2 milliárd. Ráadásul azt sem tudni, hogy a büki önkormányzat hogyan tudja majd érvényesíteni jogait.

A büki gyógyfürdő a legnagyobb falat

Szerettük volna erről megkérdezni a büki polgármestert, de csak annyit közölt, hogy a végleges döntések előtt nem akar nyilatkozni. Pedig arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy van-e elővásárlási joga a büki önkormányzatnak, és adott esetben élnének-e vele. De itt is komoly vagyon kerülne az állam kezébe.

Bük már döntött

A megyei önkormányzatnak vannak üdülői is. Sokat írt a média a balatonberényi gyermeküdülőről, de van egy üdülő Balatonlellén is. Előbbit már korábban el akarta adni a megye, aztán leálltak a tervvel, most viszont mehet az állam tulajdonába mindkettő. Ismét csak milliárdos nagyságrendű vagyonról van szó.

Ennek az ügynek vannak politikai vonatkozásai is. A tavalyi választásokon a Fidesz mindenképpen meg akarta szerezni Büköt, a megyei közgyűlés alelnöke, Majtényi László Budaörsről hozott polgármester-jelöltet, miután állítólag egyeztetett Simicska Lajossal. Működött viszont a városi összefogás, miután elterjedt Bükön, hogy a Fidesznek a gyógyfürdőre fáj a foga, egyetlen fideszes sem jutott be a képviselő-testületbe, polgármesternek is egy független jelöltet választottak meg.

És, akkor vissza az intézményekhez. Igaz, a Képtár sorsa még kérdéses, de megint feltesszük a kérdést, mi lesz a gyűjtemény sorsa? És itt van a Savaria múzeum, amelynek több tagintézménye működik szerte a megyében, Szombathelyen pl. a Smidt múzeum, amit a megyei múzeum alkalmazásában az alapító Smidt Lajos leszármazottai működtetnek. Ez sem elhanyagolható érték.

Vagyon és adósság

A múzeum kezelésében és tulajdonában van a Vasi Múzeumfalu is. Jelen állapotában nem forgalomképes, de az állam akár úgy is dönthet, hogy megszünteti, és a így a város egyik legfrekventáltabb helyén jut értékes ingatlanokhoz. Ismét csak milliárdos érték. Felmerül az a kérdés is, hogy vajon a város nem akarja-e megvenni, igaz, erre pénze most nem nagyon van.

És akkor van még néhány ingatlan, amit csak megemlítünk, hozzátéve, elképzelhető, hogy a területileg illetékes települési önkormányzat szeretné megszerezni, hogy megőrizze jelenlegi funkcióját. Ilyen például a kőszegi patikamúzeum, a velemi alkotóház, a bozsoki ingatlan. Mind értékes és forgalomképes vagyon.

Szóval, ha a kormánymegbízottnak igaza lesz, és az állam átveszi a megye minden vagyonát, itt közel hat-hét milliárdos értékről van szó. A hivatalos kommunikáció szerint az állam nem csak a megyei vagyont veszi át, hanem a megyei önkormányzatok adósságállományát is, mondván konszolidálja a gazdálkodásukat.

Előnytelen üzlet

Nos, vannak olyan megyék, ahol tényleg hatalmas, olykor 12-15 milliárdos adóssággal küzdenek, ott jól járnak ezzel. De Vas megyének nincs ekkora adóssága, a néhány éve kibocsátott 5 milliárdos kötvénycsomagból olyan 3 milliárdot költöttek el.

Tehát, ha a mérleg egyik serpenyőjébe tesszük a megyei vagyon milliárdjait és a 3 milliárdos adósságot, akkor a megye számára – finoman fogalmazva - előnytelennek tűnik az üzlet. Persze, megpróbáltuk kikérni a megyei vezetésnek és a szombathelyi városvezetés véleményét is, mindkét helyről azt a választ kaptuk, hogy folynak az egyeztetések, és azok lezárásáig nem óhajtanak nyilatkozni.

Pedig Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke október elején aláírta az átadásról szóló megállapodást a miniszterelnökkel. Kérdés, kinek a felhatalmazásával tette ezt, hiszen a megyei közgyűlés csütörtökön, 13-án tart rendkívüli ülést ez ügyben. A közgyűlésen mi is ott leszünk, és – a városi testületi ülésekhez hasonlóan – percről-percre tudósítunk az eseményekről. Kezdés 13 órakor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Mit államosítanak Vas megyéből? – Mi lesz a megyei kórházzal, az MMIK-val?

És mi lesz a Képtár két értékes gyűjteményével, a Derkovits és a Szántó Piroska hagyatékkal? És az államosítás hány alkalmazottat érint majd a vasi Megyeházán? – utánakérdeztünk.

Parkfenntartó cég alakul – Közgyűlési beszámolónk percről-perce

Pont a hosszú vita végére, megalakul az önkormányzati parkfenntartó. Decemberben már működik is. Egyébként este tízig bírtuk a szombathelyi politikusok vitáját, aztán feladtuk.

Megszűnik az önálló Vas Megyei Temetkezési Vállalat

A tulajdonos megyei önkormányzat a Vas Megyei Vagyonkezelő Kft-be olvasztja be a temetkezési vállalatot. A lépés megítélése még a többségben lévő Fidesz-frakcióban sem egyértelmű, de működött a frakciófegyelem.

Részvénytársasággá alakul a szombathelyi kórház - a város nem szólhat bele semmibe

A zrt.-nek a megye az egyedüli tulajdonosa, a székhely pedig marad Szentgotthárdon.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet