Hatvan nap alatt letarolhatják az országot

Nem engedi ki a kezéből a terrorveszély-helyzet bevezetését a Fidesz. Bármit megtehetnek majd, de egyelőre veszélyben a szükséges kétharmad.

Mint ismert, a Fidesz és a kormány alkotmány-, pardon alaptörvény-módosítást akar, amivel bevezetné a terrorveszély-helyzet fogalmát. Ezzel parlamenti felhatalmazás és ellenőrzés nélküli jogosítványokat adna a kormánynak, többek között arra, hogy rendkívüli állapothoz hasonló intézkedéseket vezethetne be.

Nem tudni, mikor is van terrorveszély-helyzet

Megkérdeztünk egy jogászt, mi a szakmai véleménye erről, de ő annyit mondott, ez nem jogi, hanem politikai kérdés. Jogilag viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen a nyilvánosságra került tervezet részletesen szabályozza, milyen lépéseket tehet meg a kormány, ezeket alul, keretben olvashatják. Jogi szemmel viszont az egész alapjánál van a gond.

A Keletiben szeptemberben

A belengetett intézkedéseket akkor lehet meghozni, ha fennáll a „terrorveszély-helyzet”. Azt viszont nem határozták meg, mit is takar ez pontosan. Magyarul, a kormány bármikor kijelentheti, hogy terrorveszély-helyzet van, és jöhetnek a szigorítások.

A Fidesz politikusai persze magyarázzák a dolgot, és innentől már a politika területén evezgetünk. Az általuk felhozott példák ugyanis nem adnak kellő alapot például a média korlátozására, vagyonok zárolására, kitelepítésekre, márpedig ezek is benne vannak a tervezett intézkedések között. Volt, aki a röszkei kődobálást Helyszíni tudósításunk a röszkei összecsapásról 2015. September 16. 15:50 , volt, aki a Keleti pályaudvaron tavaly nyáron kialakult helyzetet Ilyen volt ma a szombathelyi IC-vel megérkezni a Keletibe 2015. September 03. 14:00 hozta fel példának.

Tudatos folyamat vége

Ezek azonban nem veszélyeztették az országot, lokális, és alapvetően a hatóságok elhibázott intézkedései miatt kialakult esetek voltak. Márpedig – a Fidesz nyilatkozatai alapján – ha akkor már létezett volna a terrorveszély-helyzet fogalma, akkor be is lehetett volna vezetni azt. És, mondjuk, korlátozták volna az internetforgalmat, ellenőrizték volna a postai és elektronikus levelezést, és zárolták volna azok bankszámláit, akik segítő szándékkal mentek ki a Keletibe.

Érdemes egy pillantást vetni a kormány pár napja indított kampányának plakátjaira is. Ezeken a baloldali pártokat vádolják azzal, hogy nem akarják megvédeni az országot a terroristáktól. És innen csak egy lépés, hogy ha politikailag szükségesnek érzik, a kormány elrendeli a terrorveszély-helyzetet, és betiltja a baloldali pártokat, vezetőik ellen eljárást indítanak, elhallgattatják a kevés még létező és nem kormánypárti médiát, ellehetetlenítenek cégeket, vállalkozásokat, lezárják a határokat, és akár munkatáborokat állítsanak fel.

Utólag végiggondolva tisztán látszik a folyamat, ami kezdődött tavaly év elején, amikor Orbán Viktor kijelentette, hogy a menekültek veszélyt jelentenek, aztán végigvitték a riogató kampányt, hagyták kóborolni a menekülteket az országban, hadd ijedjenek meg tőlük az emberek, napokon át táboroztatták őket a köztereken, innen már közel volt, hogy a menekülteket összemossák a terroristákkal.

Semmi sem állíthatja meg őket

Az események is a kezükre játszottak, és hiába az ellenzéki és civil tiltakozás, úgy tűnik, a Fidesz eltökélt abban, hogy megszerezze azokat az eszközöket, amelyek segítségével hatvan nap alatt letarolhatják az országot, és utána már hátradőlhetnek, hatalmuk hosszú időre biztosítva van. A kritikus hangok elnémítása pedig megint csupán akarat kérdése.

A Jobbik először támogatta, aztán ellenezte az alaptörvény ezen módosítását. Alapvetően egyetértenek a Fidesz kezdeményezésével, de a kormány helyett az Országgyűlés négyötödös felhatalmazásához kötnék a különleges intézkedések bevezetését. A hatvan napos időtartamot pedig harminc napra csökkentenék, aminek meghosszabbításához szintén a képviselők szavazataira lenne szükség. Mai sajtótájékoztatójukon kijelentették, várják a kormány meghívóját egyeztetésre.

Az LMP szerint az alaptörvény már most is hatékony védelmet nyújt a terrorfenyegetettség ellen, de hajlandóak lennének tárgyalni a módosításról, ha kormány elárulná, hogy milyen veszélyről tud, ami indokolja a változtatásokat. A párt újra beterjeszti a korábban már benyújtott büntető törvénykönyv módosítását kezdeményező javaslatát, ami a jelenleginél hatékonyabban tiltaná terroristacsoportok szervezését, és elősegítené az országon áthaladó terroristák hatékonyabb kiszűrését is. Az LMP keddre egyeztetésre hívta a Jobbikot és az MSZP-t, hogy közösen lépjenek fel, de egyik ellenzéki párt sem fogadta el a meghívást.

A többi párt ellenzi a módosítást, de a Fidesznek elég, ha az országgyűlésben két-három szavazatot kap más frakcióktól, és ez eddig több esetben sikerült is nekik.

A javaslat alapján a kormány terrorveszélyhelyzetben:

  • kötelezheti az állami médiát hivatalos állásfoglalások kiadására
  • megállapíthatja, melyek az ország védelme szempontjából fontos termékek, energiahordozók, fogyasztási cikkek, majd ezek forgalmát szabályozhatja és korlátozhatja
  • túlmunkát, túlszolgálatot rendelhet el a közigazgatási és rendvédelmi szerveknél, egyszerűsített eljárásban vehetnek fel ide embereket
  • módosíthatja a közigazgatási szervek munkarendjét és a hatósági eljárások szabályait
  • korlátozhatja a rádiók és televíziók működését
  • a szükséges mértékben korlátozhatja a légi forgalmat
  • kirendelheti a honvédséget az ország védelmét és a közszolgáltatásokat szolgáló infrastruktúra védelmére
  • korlátozhatja, sőt zárolhatja az ország biztonságát veszélyeztető államok, természetes és jogi személyek, szervezetek érdekeltségeit és vagyonát
  • elrendelheti speciális tartalékok képzését, exportkorlátozást, kereskedelmi kvóták bevezetését, és a közbeszerzési eljárások felfüggesztését
  • speciális terrorelhárító intézkedéseket vezethet be
  • a nemzetközi előírásokat és egyezményeket is figyelmen kívül hagyva szigoríthatja a határforgalmat
  • alkalmazhat az állampolgárokat is érintő riasztási fokozatokat
  • különleges beléptetési szabályokat, technológiákat írhat elő a közintézményeknél és a közforgalmú helyeknél
  • korlátozhatja vagy megtilthatja a közigazgatás, a honvédség, a rendvédelmi és közreműködő szervek létesítményeibe való belépést, illetve az oda vezető közforgalmat, továbbá elrendelheti az erre közlekedők átkutatását, és az őrizetlenül hagyott, ismeretlen eredetű tárgyak megsemmisítését
  • átmenetileg átírhatja a honvédség és a rendvédelmi szervek hivatásosaira vonatkozó szolgálati szabályokat
  • elrendelheti az internet-, levél-, csomag- és postaforgalom fokozott ellenőrzését
  • korlátozhatja, illetve engedélyhez kötheti az ország meghatározott területén való tartózkodást
  • kijárási tilalmat rendelhet el az érintett település és pontos időtartam meghatározásával
  • betilthatja a közterületen tartandó tömegrendezvényeket, nyilvános gyűléseket
  • igénybe veheti a rádiók, televíziók és más tömegkommunikációs intézmények létesítményeit és berendezéseit, de ezek használatát be is tilthatja
  • korlátozhatja, ellenőrizheti és szüneteltetheti a postai és az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat, továbbá igénybe veheti a távközlési és informatikai hálózatokat, de meg is tilthatja azok használatát
  • időben és térben korlátozhatja vagy meg is tilthatja a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalmát
  • szolgáltatások teljesítésére kötelezheti a vasúti, közúti, vízi és légi járművek tulajdonosait
  • korlátozhatja vagy megtilthatja a külföldiek beutazását Magyarországra
  • korlátozhatja és megtilthatja a külföldi személyekkel, szervezetekkel és intézményekkel való érintkezést és kapcsolattartást
  • korlátozhatja a nem magyar állampolgárok itt-tartózkodását, számukra jelentkezési kötelezettséget írhat elő
  • engedélyhez kötheti az ország egy meghatározott területére való beutazást, az ott történő átutazást vagy az onnan való kiutazást
  • a szükséges időre elrendelheti az ország meghatározott területén a lakosság kitelepítését meghatározott új helyre
  • eltérhet az államháztartásra vonatkozó szabályoktól, átcsoportosíthat összegeket a költségvetésben, kiadásokat függeszthet fel, viszont a büdzsében nem szereplő más kiadásokat teljesíthet, továbbá új bírságokat állapíthat meg, a bírságok mértékét pedig módosíthatja, a kedvezményeket eltörölheti
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet