Még augusztusban számoltunk be Megújul az egyik szombathelyi Tesco: 3 hónapra bezár 2019. August 07. 10:17 arról, hogy három hónapra bezárják a szombathelyi Gazdag Erzsi utcában lévő Tescót, méghozzá azért, mert kifestik és felújítják a padlózatát, ami már köztudottan balesetveszélyes volt.
Az áruházlánc akkor azt mondta, hogy folyamatosan figyelik a vásárlók és a dolgozók visszajelzéseit, ezek alapján döntik el, hogy mikor, melyik üzlet felújításába kezdenek bele. A három hónapig tartó munkálatok miatt a dolgozókat a környező áruházakban helyezték el és mivel emiatt zárva volt a teljes épület, a dohánybolton kívül a lottózónak és virágboltnak is le kellett húznia ideiglenesen a rolót.
Pénteken viszont végre minden visszaáll a normál kerékvágásba. Úgy néz ki, minden a tervek szerint haladt, mivel november 22-én pénteken, reggel 8 órakor újra kitárulnak a fotocellás ajtók Oladon.
Megerősítés miatt felkerestük az áruházláncot is, na meg persze kíváncsiságból is, hátha megtudhatjuk a nagy nap előtt, hogy pontosan milyen változások, újdonságok várják majd a vásárlókat és esetleg történtek-e működésbeli változások is vagy csak szimpla ráncfelvarráson esett át az áruház.
Válaszuk nem éppen volt kielégítő, inkább mondanánk azt, hogy a jól megszokott sablonválaszt kaptuk, ami nem tartalmazott semmi újdonságot, szinte ugyanazt közölték, amit egyszer már nyáron is:
A szombathelyi TESCO szupermarket felújítása jól halad, a terveknek megfelelően, november 22-én nyitják meg a vásárlók előtt. Az üzletben a teljes aljzat és a padló cseréjén túl festés és kisebb esztétikai felújítás történt. Egy ilyen felújítás együtt jár az áruk el- és visszaszállításával, a polcrendszer mozgatásával, száradási és kötési időkkel stb., amelyek mind hatással vannak a zárva tartási időre.
Azt egyébként valószínűleg kevesen tudják, hogy az oladi Tesco szupermarket volt a legeslegelső Tesco áruház Magyarországon. 1994 novemberében adták át, majd 11 év után, 2005 nyarán kapott egy jelentősebb ráncfelvarrást. Így belegondolva pedig tényleg nagyon ráfért már az újabb fazonigazítás, amit lehet hogy csak véletlenül, de az is lehet, hogy jól megfontoltan időzítettek így, hiszen most 25 éves az oladi kis Tesco.