Bevezetik a testkamera használatát a rendőröknél - közölte az Index kérdésére az ORFK. A lapnak a szervezet megerősítette, hogy számos nyugati országhoz hasonlóan, az elmúlt időszakban már a BRFK-nál tesztjelleggel bevezették a kamerák használatát. Mivel a próba bejött, azt továbbra is alkalmazni fogják.
Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Közbiztonsági Tanszékének vezetője a lapnak úgy nyilatkozott, hogy ezek a kamerák elsősorban a rendőrt védik, másrészt pedig a jogsértő rendőri intézkedések visszaszorítása, "a rendőri vadhajtások lenyesegetése”.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!