Több mint 400 orosz zsoldos vadászik Kijevben Zelenszkij ukrán elnökre és kormánya tagjaira azzal a paranccsal, hogy kutassák fel, és öljék meg az elnököt – írja a The Times.
A lap szerint a Putyin elnök egyik közeli szövetségese által irányított Wagner Group zsoldosai öt hete érkeztek Ukrajnába azzal a megbízással, hogy fejezzék le az ukrán vezetést, és ha ez sikerül, komoly bónuszt kapnak.
A The Times szerint jelenleg 2000-4000 Wagner-zsoldos lehet Ukrajnában, többségük Afrikából érkezett az országba még januárban. A halállistájukon Zelenszkij és a kormánytagok mellett szerepel Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere és testvére, Volodimir is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!