Terjed egy link a Facebookon, ami egy olyan honlapra mutat, mintha az a működő (!) Savaria Szálló hivatalos oldala lenne. Ami csupán azért furcsa, mert a Savaria Szálló ugye nem működik. Na de akkor hogy is van ez? Már előmelegítik a terepet a tényleges nyitáshoz? Vagy csak egy időmilliomos éppen szórakoztató kedvében járt, és leprogramozta ezt? Mi történik?!
Erről van tehát szó:
Na jó, most, hogy elhúztuk a mézesmadzagot, már elmondhatjuk, hogy ez csak egy újabb akció az évek óta üresen álló szombathelyi hotel rajongóitól.
A százéves szülinapja apropóján már voltunk flash mobon Újranyitották az egyik legszombathelyibb épület, a Nagyszálló teraszát 2014. October 04. 13:11 , részt vehettünk nosztalgiázós beszélgetésen
Sztorizzunk egy kicsit a százéves nagyszállóról 2014. November 06. 14:23 is. A Berzsenyi könyvtár és a Múzeumbarátok megint kitaláltak valamit, ezúttal honlapkészítő versenyt hirdettek. Az első két program inkább az idősebbeknek szólt, most kifejezetten általános és középiskolásoknak hirdették a versenyt. A versenyre fiktív honlapot kellett készíteni a képzeletben üzemelő szállodának. A nyertes weboldalt Király Bálint, a gépipari diákja készítette.
Nem állítjuk egyébként, hogy nem kísérteties érzés egy olyan nagy múltú és grandiózus épület weboldalát nézegetni, amiben éppen nem honol élet. Főleg, hogy az általánosan megszokott menüpontok - látványosságok! szobafoglalás! elérhetőségek! - mellett a kongó helyszínt bemutató fotók óhatatlanul is eszünkbe juttatják a Stephen King Ragyogás című regényéből készült Kubrick-filmadaptáció szintén töküres, idegborzoló szállodáját.
Vagy csak mi látjuk ezt bele? Vagy nem csak mi? Ugye nem őrültünk meg, ugye, nem?!
A többi pályaműről és a Nagyszálló centenáriumáról bővebben Facebook-oldalukon találhat mindenféle érdekességeket.