Tíz év alatt 48,5 ezerrel csökkent az egyetemisták száma Magyarországon

Magyarország a fiatal diplomások arányában sem áll jól.

Az össznépességet tekintve Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb a felsőfokú oktatásban tanulók aránya Európában az elmúlt években – írta a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég frissített adatai alapján.

A statisztikák a 2021-es adatokkal frissültek, ezek szerint ebben az évben hazánkban mindössze 2,96 százalék volt a hallgatók aránya a felsőfokú oktatásban az össznépesség százalékában, ennél alacsonyabb eredmények csak Romániában (2,93 százalék), Szlovákiában (2,59) és Luxemburgban (1,20 százalék) születtek.

Népességarányosan a legtöbb egyetemistával Törökország (9,84 százalék), Görögország (7,98 százalék) és Ciprus (5,94 százalék) rendelkezett.

A hallgatók száma egyébként jelentősen visszaesett az elmúlt tíz évben, 2013-ban még 338,5 ezren tanultak a felsőoktatásban, vagyis 2023 első felében mintegy 48,5 ezerrel kevesebben jártak egyetemre, mint 2013 azonos időszakában.

Magyarország egyébként a fiatal diplomások arányában sem áll jól, az Eurostat adatai szerint 2022-ben a magyar 25-34 éves korosztályban mindössze 32 százalék volt a diplomások aránya, ami a harmadik legrosszabb eredmény az Európai Unióban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek