„Baszd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert”

Gyurcsány kiakadt Karácsonyra, Márki-Zay elől elrejtett dolgokat a saját stábja – A Direkt36 összegyűjtötte a 10 legmeghökkentőbb dolgot, ami az ellenzéki kampányban történt.

A Direkt36 tényfeltáró cikket közölt az ellenzéki választási kampány színfalak mögötti történéseiről. Több mint harminc – egyenként több órás – interjút készítettek az események szereplőivel, és ezekből olyan kép rajzolódott ki, amely alapján egyáltalán nem csoda, hogy az ellenzék csúfos választási vereséget szenvedett.

Bár a Fidesz óriási erőforrásaival és propagandagépezetével szemben eleve kevés esélyük volt, a sikert akadályozta a saját belső megosztottságuk, a fontosabb szereplők közötti rivalizálás és bizalmatlanság, valamint Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltnek és más vezetőknek a képességbeli hiányosságai is.

Direkt36

1. Márki-Zay elhajtja a tanácsadókat

Az előválasztási győzelme előtti estén, 2021. október 16-án Márki-Zay Péter találkozott két tapasztalt kampányszakemberrel, a Botka László szegedi polgármester mellett dolgozó Ruff Bálinttal és a többek között Kész Zoltán korábbi képviselő kampányait vezető Tóth Péterrel, akik elmondták neki, hogy szerintük mit kellene tennie azért, hogy megőrizze az addigi lendületet.

A tanácsadók óva intették Márki-Zayt attól, hogy hatalmi alkudozásokba kezdjen az ellenzéki pártok vezetőivel, mert szerintük így le fogják őt darálni. Közölték vele azt is, hogy szerintük nagyjából egy hete van arra, hogy átvegye a kommunikációs és tartalmi irányítást az ellenzéki összefogás felett, és ha nem teszi meg, akkor meg fog bukni. A politikus azonban nem kért a tanácsokból, és ezt ráadásul arrogáns hangon közölte a szakemberekkel. „Kik vagytok ti? Nem tudtok semmit” – mondta Márki-Zay az egyik résztvevő szerint.

2. Márki-Zay kontra Jobbik

A miniszterelnök-jelölti posztot kívülállóként elnyerő Márki-Zaynak több ellenzéki párttal is hűvös volt a viszonya, de leginkább talán a Jobbikkal voltak konfliktusai. Az előválasztás után például hiába próbált négyszemközti találkozót összehozni Jakab Péter pártelnökkel, ő nem is volt hajlandó leülni vele. Amikor Márki-Zay az előválasztást követő kedden bement a Képviselői Irodaházba, akkor ugyan Jakab irodájában fogadták, de csak Molnár Enikő kabinetfőnök és Szabó Gábor korábbi pártigazgató volt jelen.

Márki-Zay úgy emlékszik, hogy ő nyugtatgatni próbálta a Jobbikot, hogy az ő konzervatív politikai építkezése nem ellenük irányul. Szabó viszont azt mondta, hogy benne az maradt meg, hogy Márki-Zay a „győzelem tudatában” arrogáns és agresszív volt velük, és ez egy „rossz hangulatú” találkozó volt.

3. A Momentum más kampányfőnököt szeretett volna

Márki-Zay a kampányának irányítására Zaránd Pétert kérte fel, aki korábban Puzsér Róbert 2019-es sikertelen önkormányzati kampányát vezette. A Momentum megpróbálta lebeszélni Márki-Zayt erről. Zaránd kiválasztása azért is szúrta a momentumosok szemét, mert a kampányszakember a párt egyik alapító tagja és kampányfőnöke volt, de a vezetőség egyes tagjaival támadt konfliktusai miatt 2018-ban távozott a pártból.

A Momentum vezetői emlékeztették Márki-Zayt arra, hogy nekik rossz tapasztalatuk volt Zaránddal, aki ráadásul korábban egyetlen győztes választási kampányt sem irányított. A miniszterelnök-jelölt azonban hajthatatlan maradt. Az egyik jelenlévő momentumos politikus, Hajnal Miklós szerint Márki-Zay azzal próbálta elvenni a döntése élét, hogy úgyis ő fogja meghozni a döntést egy csomó kérdésben, nem pedig Zaránd.

4. Vita a plakátokról

Az ellenzéki kampányszervezeten belül sokakban megütközést váltott ki, hogy Márki-Zay beleszólt a legapróbb kérdésekbe is. Ilyen volt például a kampánydizájn, vagyis a plakátok és egyéb anyagok vizuális megjelenése. A terveket Zaránd stábja készítette elő, majd december 3-án bekerült legmagasabb szintű döntéshozói fórum, vagyis a pártvezetők elé.

Márki-Zay itt több résztvevő szerint is darabokra szedte Zarándék által előkészített terveket, miközben olyasmiket mondott, hogy „sötét háttérrel, inverz betűkkel nem lehet választást nyerni”. Több résztvevő szerint még arról is beszélt, hogy a végső dizájnon a nyílnak hány fokos dőlésszögben kell felívelnie, miközben a jelenlévő politikusok döbbent pillantásokat váltottak. A DK-s Vadai Ágnes pedig végül kifakadt: „Nem hiszem el, hogy ilyenekkel foglalkozunk.”

5. Az újság, amit eltitkoltak Márki-Zay elől

A kampány irányítói közötti belső konfliktusok és bizalmatlanság mértékét jól példázza az a történet, amely a kampányújságokhoz kapcsolódott. A terv az volt, hogy a kampány során három körben ki fognak adni egy újságot, amelyet a 106 egyéni jelöltre szabva fognak terjeszteni az országban. Amikor azonban Márki-Zay meglátta az első lapszámot, akkor közölte, hogy az neki nem tetszik, mert szerinte úgy néz ki, mint egy többoldalas szórólap. Közölte, hogy hagyományos újságnak kinéző, bulváros stílusú lapot kellene készíteni.

Az első lapszám kiment úgy, ahogy a kampánystáb legyártotta, a következő két lapszám elkészítésébe azonban Márki-Zay már személyesen is belefolyt. A Direkt36-nak ő maga idézte fel, hogy „betűről betűre” ellenőrizte az újságban tervezett szövegeket, és részt vett a vizuális megjelenés kialakításában is.

A kampánystáb egyes tagjai és a pártok képviselői azonban nem értettek egyet Márki-Zayjal, és az eredeti tervek szerint készült újságot akarták terjeszteni. A Zaránd által vezetett kampánystáb egy trükkös megoldáshoz folyamodott. Elkészítették mindkét verzióban a lapot, de Márki-Zaynak azt mondták, hogy csak a bulvárformátumú lap jelent meg. Arra is ügyeltek, hogy ha a jelölt ellátogatott valahova, akkor mindig csak az ő verziója legyen kinn a pultokon.

6. Gyurcsány kiakad

Január 3-án Budapest XI. kerületében, az MSZP Villányi úti irodájában gyűlt össze a hat ellenzéki párt vezetője. A találkozó célja az volt, hogy megbeszéljék az előttük tornyosuló problémákat, köztük azt, hogy Márki-Zayjal is egyre rosszabb lett a viszonyuk.

A problémákat Karácsony Gergely főpolgármester hozta szóba, és arról kezdett el beszélni, hogy rossz irányba mennek a dolgok. „Baszd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert, ez a te felelősséged” – az egyik résztvevő szerint Gyurcsány Ferenc ezekkel a szavakkal esett neki Karácsonynak. A DK elnöke arra utalt, hogy a főpolgármester visszalépése tette lehetővé az egyre inkább önjáróvá váló Márki-Zay előválasztási győzelmét. Bár mások is bekapcsolódtak a vitába, az alapvetően Gyurcsány és Karácsony között folyt. „Feriből akkor minden kijött” – mondta az egyik résztvevő.

7. Félelem Márki-Zay visszalépésétől

Január 5-én döntötték el az ellenzéki összefogás pártjai, hogy elutasítják Márki-Zaynak a követelését arról, hogy neki is legyen egy frakciója az újonnan megalakuló parlamentben. A pártelnökök még aznap délután, a DK Teréz körúti székhelyével szemben található Radisson Blu Béke Hotelben ültek le a miniszterelnök-jelölttel. Itt Gyurcsány előadta a döntésüket, és azt is elmondta, hogy a hetedik frakció elengedéésért cserébe a kampány irányításában szabadabb kezet adnak Máki-Zaynak és a stábjának. Ezt követően egy ideig normális mederben folyt a beszélgetés, konfliktus akkor alakult ki, amikor Márki-Zay felvetette, ne kommunikálják egyértelműen, hogy nem lesz hetedik frakció. Azzal érvelt, hogy a pártok megalázzák őt azzal, ha a nyilvános bejelentett kéréseit nem teljesítik.

Az ellenzéken belül „komoly volt a félelem, hogy Márki-Zay még aznap bejelenti a visszalépését” – mondta a hatpárti tanácskozás egyik résztvevője. A jelölttel szembeni minden ellenérzésük dacára is úgy gondolták ugyanis, hogy Márki-Zay kiszállása akkora zűrzavart okozna, ami még jobban rontaná az esélyeiket. A pártvezetők azonban feleslegesen aggódtak. Márki-Zay nem lépett vissza, hanem elkezdte azt kommunikálni, hogy az ellenzéki egység érdekében lemond a hetedik frakcióra vonatkozó igényéről.

8. A végzetes Partizán-interjú háttere

Február 13-án este adta Márki-Zay a Partizán élő műsorában azt az interjút, amelyre hivatkozva aztán a Fidesz felépítette azt az üzenetet, hogy az ellenzék bevinné az országot az Ukrajnában zajló háborúba. A Direkt36 kiderítette, hogy a jelölt megfelelő felkészítés nélkül csinálta végig az interjút.

A közvetítés nem sokkal 18 óra után indult, Márki-Zay azonban aznap délután még Hódmezővásárhelyen volt, így az volt a terv, hogy legalább egy órával a kezdés előtt megérkezik a stúdióba, és a kampánystáb tagjai ott fogják felkészíteni az interjúra, így arra is, hogy mit mondjon a feszült ukrán-orosz helyzetről (a háború akkor még nem kezdődött el).

Ez a felkészítés azonban végül nem történt meg. Márki-Zay Pétert egy hódmezővásárhelyi vlogger, az „A Józan Paraszt Beszól!” nevű Youtube-csatorna videósa vitte el, aki az úton autós videóinterjút készített vele. Mint a vlogger később egy videóban elmesélte, Márki-Zay „nagyon-nagyon fáradt volt”, mert nem aludt éjszakánként, és emiatt meg is kellett állni pihenni az interjú közben, így végül a jelölt csak nagy késéssel, éppen csak a Partizán-interjú kezdete előtt érkezett meg a stúdióba. A kampánystáb két tagja, Simon András és Zaránd Péter így hiába várt rá a helyszínen, hogy legalább még a műsor előtt átbeszéljék vele az interjúban esetleg felmerülő kérdéseket, erre már nem maradt idő.

9. Káosz a majdnem összejött Zelenszkij-beszélgetés körül

Március 27-én, egy héttel a választás előtt majdnem összejött egy videóbeszélgetés Márki-Zay és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között. Ezt a jelölt legszűkebb bizalmasaiból álló kör szervezte le, méghozzá úgy, hogy a saját kampánystábja – köztük Simon András kommunikációs vezető - csak az utolsó pillanatban értesült róla. A hívás megbeszélt időpontjában Márki-Zay munkatársai próbálták felhívni a megadott számot, az ukrán oldal azonban többszöri próbálkozásra sem jelentkezett. Kicsivel később, amikor sikerült elérni őket, Zelenszkij apparátusa közölte, hogy Kijevben épp durva rakétatámadás zajlik, így nem megoldható a hívás, mert a stábnak le kellett mennie az óvóhelyre. Másfél órával később a támadás még mindig tartott, így a hívás végül nem jött létre.

10. Gyurcsány kidobja Márki-Zayt a közös Signal-csoportból

A választás másnapján az utolsó olyan platform is megbomlott, ahol a közös miniszterelnök-jelölt és az ellenzéki pártok vezetői együtt voltak jelen. Volt ugyanis egy „Elnökök” elnevezésű csoport a titkosított kommunikációt lehetővé tévő Signal applikáción, amelynek az ellenzéki összefogás pártvezetői mellett Márki-Zay is tagja volt. Április 4-én Márki-Zay kapott egy olyan értesítést, hogy „Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból.”

A teljes cikk itt érhető el.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet