Tízezer lufi Celldömölkön

A gyermeknaphoz kapcsolódva a művelődési központban készült el az installáció.

Fehér László, Celldömölk polgármestere ezt írja Facebook-oldalán:

"Magyarországon május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyereknapot. Tegnap a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület tagjaival közösen vártuk a gyerekeket és minden érdeklődőt a gyermeknapi programra.

A művelődési központ előtti téren a „Csodálatos tengervilág” című rajzpályázat eredményhirdetésével vette kezdetét a rendezvény. A rajzpályázatra 132 változatos pályamű érkezett, melyeket a művelődési központban kiállított tenger tematikájú lufi installáció részeként tekinthetett meg mindenki. Gratulálok a rajzpályázaton résztvevőknek, valamint a díjazottaknak!

Lufivilág Celldömölkön
Facebook

A közel 10.000 léggömbből álló dekoráció a Kemenesaljai Művelődési Központ aulájában még legalább egy hétig ingyenesen látogatható lesz, naponta 10 és 18 óra között. A lufidekort Nagy Mariann, a lufidekor-olimpia aranyérmese és barátai készítették, akik Miskolc és Budapest mellett Olaszországból és Ausztriából is érkeztek segíteni.

A dekoráció megszervezésében közreműködött dr. Petykó Csilla, városunk díszpolgárának, Kiss Péternek özvegye. A program további részeként csillámtetoválás, portré rajzolás, ugrálóvár és szabadulószoba várta a gyermekeket."

Lufivilág Celldömölkön
Facebook
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet