Újabb tízmilliárdokat ad a kormány a tömeges bevándorlás kezelésére

Pedig eltűntek a migránsok.

19,3 milliárd forintot fordíthat a kormány a tömeges bevándorlás okozta veszélyhelyzet kezelésére, az erről szóló korményrendeket csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben. Az idei költségvetésben erre a célra 737 millió forint szerepelt, ezt emelték meg a mostani rendelettel, de nem ez volt idén az első emelés. Áprilisban 8,6 milliárd forinttal már megemelték a keretet, azt a pénzt a belügyminisztérium használhatja fel. A mostani emelést a honvéfelmi tárca hatáskörébe utalta a rendelet. Ugyanakkor mára teljesen eltűnt a migrációs nyomás, A 14. héten összesen csak 33 személlyel szemben kellett intézkednie a hatóságoknak. Ebből 12 esetben megakadályozták a tiltott határátlépést, 21 személyt pedig feltartóztattak, majd az ideiglenes biztonsági határkapun átkísérték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek