Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán Floridában, millióknál szünetel az áramszolgáltatás

A hatóságok négy ember holttestét találták meg a keleti partvidéken fekvő St. Lucie megyében.

Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán, amely szerda éjszaka vonult át Florida állam középső része fölött, tengeráradást, valamint villámáradásokat és árvizeket okozva. A hatóságok négy ember holttestét találták meg a keleti partvidéken fekvő St. Lucie megyében.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Helyi idő szerint csütörtök reggel hárommillió fogyasztónál nem volt áram, a szakemberek a vihar átvonulása után szinte azonnal nekiláttak a szolgáltatás helyreállításának. Florida állam kezdeményezésére több ezer villanyszerelő állt készenlétben, akik az ország több részéből érkeztek.

Az illetékesek csütörtökön arra kérték az embereket, hogy maradjanak otthonukban, ezzel is könnyítve a mentőegységek mozgását.

Milton hurrikán
MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich

Joe Biden elnök a vihar érkezését megelőzően katasztrófahelyzetet hirdetett, ami szövetségi forrásokat is elérhetővé tett a felkeszüléshez, valamint a károk elhárítására.

A Milton hurrikán kárainak felmérése csütörtökön elkezdődött, valamint a kutató-mentőegységek az érintett területeket járták végig a reggeli óráktól, ajtóról-ajtóra kopogtatva.

Ron DeSantis kormányzó csütörtök reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy a vihar idején is több helyen kellett emberélet védelmében mentőegységnek beavatkozniuk. A kormányzó elmondta, hogy a vihar által érintett tengeri hidak stabilitását a szakemberek ellenőrzik, és amennyiben nem észlelnek károsodást, újranyitják azokat a forgalom előtt.

A helyreállításhoz kapcsolódóan a kárt szenvedett vállalkozások számára gyorshitelt biztosítanak, alacsony kamattal, hogy mielőbb folytatni tudják tevékenységüket.

Milton hurrikán
MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich

A vihart megelőző napokban több millió embert utasítottak arra, hogy hagyják el otthonukat a várható tengerár miatt. A vihar miatt megemelkedő tenger elöntéssel fenyegette a partvidéki településeket. A floridai hatóságok a nemzeti gárda közel 10 ezer tagját mozgósították, hogy szükség esetén részt vegyenek az emberek mentésében is. Több mint 20 szövetségi állam adott segítséget.

A Milton hurrikánt komoly esőzések kísérték, több helyütt, így Tampa körzetében is 300 millimétert meghaladó eső hullott, aminek nyomán a város számos utcája víz alá került. Florida más helyein villámáradások és árvizek alakultak ki. Csütörtökön a reggeli órákban tucatnyi helyen volt érvényben figyelmeztetés villámárvizek veszélye miatt.

A hurrikánhoz kapcsolódóan számos helyen alakult ki forgószél, azaz tornádó szerdán és csütörtökön. A tornádók miatt több lakóépület is megsemmisült elsősorban Florida déli és keleti részén.

A Milton hurrikán szerdán a késő esti órákban érte el Florida nyugati partvidékét, a középpontja Tampa nagyvárostól délre, Sarasota közelében vonult kelet felé 3-as erősségű viharként, óránként 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökésekkel. A viharzóna az éjszakai órákban 1-es fokozatú hurrikánná csillapodott, és csütörtökön a hajnali órákban keleti irányban elhagyta a floridai partokat.

Florida nyugati partvidékét legutóbb két hete érte el hurrikán. A Helene hurrikán szintén súlyos károkat okozott. Akkor a viharzóna észak felé vonult több államban is pusztító árvizekkel, összesen több mint 230 emberéletet követelve. Észak-Karolina államban változatlanul kutatnak áldozatok után.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló