54 új beruházást jelentett be Nemény András, Szombathely polgármestere szerda délután a városháza sajtótermében. Járdák, utak, parkolók, hidak, zebrák és játszóterek is szerepelnek minden idők egyik legnagyobb szombathelyi útfejlesztési programjában. A több mint 12 milliárdos beruházásban a város saját forrásból 750 millió forintot költene még idén.
A fennmaradó összegben ott vannak a már futó állami beruházások és a TOP Plusz-program keretében elnyert pénzek is, amelyek a korábbi évek bizonytalanságai után most már rendelkezésre állnak. A polgármester szerint a cél egyszerű: minél kevesebb kátyú, minél több járható utca. A kérdés csak az, hogy a szombathelyiek mikor érzik majd ezt a futóművükön is.
Az tény, hogy Szombathelyen régen volt olyan sajtótájékoztató, amely kifejezetten útfelújításokról szólt volna, most viszont tömbösítve kaptunk mindent. A már említett 54 különböző beruházás mellé 210 új parkolóhelyet is ígért.
Nemény szerint a mostani program három nagy elemből áll össze.
Az első a már zajló állami, közutas beruházások köre, ide tartozik például a Dolgozók útja vagy a mozaikos csomópont átépítése. A második a TOP Plusz-program, amely közel 9,4 milliárd forintból valósulhat meg, és több tucat út, híd, parkoló, kerékpáros és zöldterületi fejlesztést tartalmaz - ebből 8,5 miliárdnyi fejlesztésről már korábban beszámoltunk
8,5 milliárd forintot nyert el Szombathely a közterületek fejlesztésére February 12. 15:29 . A harmadik pedig a most bejelentett, nagyrészt saját forrásból finanszírozott, 750 millió forintos fejlesztési csomag.
A polgármester összesítése szerint a három program együtt már meghaladja a 12 milliárd forintos nagyságrendet.
Nem minden utca kap új aszfaltot, de sok igen
A város idén is folytatja azt a felületi zárásos technológiát, amelyet tavaly tíz utcában próbáltak ki. A módszer lényege, hogy az útburkolat gyorsan és viszonylag olcsón újítható fel, miközben évekre eltűnnek a rendszeres kátyúzási munkák.
Most közel húszezer négyzetméternyi útfelület újulhat meg így többek között az Akacs Mihály, a Babits Mihály, a Kosztolányi Dezső, az Álmos vezér, az Ond vezér, a Mátra, a Tátra és a Vidos József utcában is.
Két helyszínen teljes útfelújítás szerepel a csomagban: a Margaréta utcában és a Jászi Oszkár utcában. Nemény külön kiemelte, hogy a Margaréta utcát személyesen kérte felvenni a listára, mert a környék állapota szerinte már régóta vállalhatatlan.
Járdák, parkolók, hidak
A program részeként mintegy 7500 négyzetméternyi járda épülhet vagy újulhat meg. A tervek szerint többek között a Május 1. utcában, a Márton Áron utcában, a Farkas Károly utcában, a Móra Ferenc utcában és a Szent Gellért utcában is dolgoznak majd.
A parkolóhelyhiány enyhítésére öt helyszínen összesen 210 új parkolóhelyet alakítanának ki, köztük a Bem trafóház mögött, a Herényi temetőnél és a Király utca tömbbelsőjében.
Folytatódhat a hidak felújítása is. Az Öntő utcai híd és az Eötvös József utcai gyalogoshíd részleges rekonstrukciója egyaránt szerepel a tervek között.
Emellett új zebrák épülhetnek az oladi Penny közelében, illetve a Brenner Tóbiás körút és a Margaréta utca kereszteződésében, a Henger utcában pedig rendbe tennék és bekerítenék a kutyafuttatót.
Honnan lesz rá pénz?
A 750 millió forintos csomag finanszírozását több forrásból rakná össze a város. Nemény András szerint ehhez felhasználják a korábbi évek megmaradt városüzemeltetési forrásait, a Versenyképes Járás Programból érkezett támogatást, valamint számolnak egy 300 millió forintos ingatlanértékesítési bevétellel is.
Ez utóbbi az M87-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatos állami adásvételi szerződésekből érkezhetne meg a városhoz.
A polgármester ugyanakkor azt mondta, ha ez a bevétel végül nem teljesülne, a költségvetés tartalékai akkor is biztosíthatják a szükséges fedezetet.
„Az útfelújítás folyamatát senki sem szereti”
A sajtótájékoztató végén újságírói kérdésre Nemény arról is beszélt, hogy az útfelújítások mindig kettős reakciót váltanak ki: örülnek azok, akiknek az utcája megújul, és elégedetlenek maradnak azok, akik kimaradnak.
Szerinte a beruházások listája nem politikai lobbik eredménye, hanem képviselői egyeztetések után áll össze, figyelembe véve a városrészek arányos fejlesztését, a forgalmi jelentőséget és a balesetveszélyes helyszíneket.
Azt is elismerte, hogy a felújításokkal járó forgalmi korlátozásokat senki sem szereti.
„Mindenki azt mondja, hogy szeretné, hogy megújuljon az út, de a folyamatot senki sem szereti” – fogalmazott.
Ha a közgyűlés rábólint a csomagra, a kisebb beruházások többsége még idén elindulhat, a TOP Plusz-program nagyobb projektjei pedig várhatóan 2027 májusában léphetnek kivitelezési szakaszba.
Szombathelyen tehát a következő egy évben valószínűleg nehéz lesz úgy elindulni valahová, hogy az ember ne fusson bele egy útfelújításba. Vagy egy munkagépbe. Vagy egy frissen festett zebrát kerülgető autósba. A városvezetés szerint ez most a fejlődés ára.
A teljesség kedvéért itt a lista:
Útjavítás felületi zárásos technológiával:
Teljes útfelújítás (cca. 2000 m²-en):
Járdaépítések és -felújítások:
Parkolófejlesztés:
Állagmegóvás (marás – aszfaltozás a legrosszabb állapotú részeken):
Balesetveszély elhárítása és útkarbantartás:
Hídfejlesztések (részbeni felújítás):
Egyéb fejlesztések: