Összesen 1371-en vallották magukat szkítának, így Nemzeti Választási Bizottság elnöke az Országgyűlés elé utalta a döntést, hogy elismerjék-e őket honos kisebbségnek - írja a hvg.hu.
Azt írják, ha a honatyák is úgy gondolják, "akkor a gyakran szittyákként is emlegetett szkítákat ezzel hivatalosan is az elismert, Magyarországon honos népcsoportok közé sorolnák, éppúgy, mint a németeket, a szlovákokat vagy éppen a romákat".
A javaslatot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke, Sasvári Róbert nyújtotta be, de ezt muszáj volt megtennie, mivel "a Pócs Alfréd László magánszemély által kezdeményezett, a szkíta nemzetiség honos népcsoporttá nyilvánítása iránti kezdeményezés támogatására gyűjtött érvényes aláírások száma az ezret meghaladja".
A törvény szerint ki kell kérni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének állásfoglalását is. Freud Tamás azonban szakvéleményében azt írta, „nem állnak fenn sem a fizikai, sem pedig a törvényi feltételei annak, hogy a több mint két évezrede a történelem színpadáról eltűnt szkítákat (…) ma is élő, saját hagyományait és nyelvét örző honos nemzetiségként lehessen elismerni Magyarországon”.