Többen is magas rangú állami kitüntetést kaptak Vas megyében

Benke Éva, Ágh Ernő és Gorza Norbert munkáját is elismerték.

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmával minden évben szokás, hogy állami kitüntetéseket adnak át, az idei elismertek között között több Vas megyei névvel is találkozhatunk.

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehetett át a Vas vármegyei civil közösségek támogatását szolgáló magas színvonalú munkája, valamint a civil központok országos hálózatának fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Gorza Norbert szociálpedagógus, a Vas Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott a Savariában vértanúhalált szenvedett Szent Kvirin emlékének ápolásában vállalt szerepe, több mint két évtizede végzett közösségépítő tevékenysége elismeréseként Ágh Ernő Péter, szombathelyi önkormányzati képviselő, a Szent Kvirin Szalézi Egyházközség világi elnöke.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Benke Éva, az egykori szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola docense.
A tanárnőt januárban 90. születésnapján köszöntötte az ELTE Savaria Egyetemi Központ, a dr. Kiss Gyula baráti kör, a város és persze volt tanítványai, kollégái.

Benke Éva
Mészáros D. Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet