A „pénzosztás” híre gyorsan terjedt a közösségi médiában. Fiatalok és felnőttek érkeztek rohanva, miután megtudták, hogy egy mobiltokokban utazó férfi kétmillió forintot akar szétszórni a tömegnek. A pénzszórás megtörtént és a TikTok-nak köszönhetően közvetlen közelről betekinthetünk az ötletgazda lelkivilágába.
A mai „marketingakció” jól megmutatta, hogy milyen könnyen lehet egy-két ezer forinttal fanatizálni az embereket. Az erkélyről kiszórt pénzből csak kevesen tudtak több darabot összegyűjteni, ráadásul a darab szót gyakran szó szerint kell érteni, hiszen egymás kezéből tépték ki a jelenlévők az égből hulló bankjegyeket.
A TikTok élő adásokból kiderül, hogy kisebb verekedés is volt. Valószínűleg mi már nagyon öregek vagyunk a látottakhoz és nem szeretnénk senkit megsérteni a véleményünkkel, ezért megmutatunk egy összeállítást a budapesti utcaképekből és várjuk olvasóink véleményét a látottakkal kapcsolatban.
(Amellett azért nehezen megyünk el, hogy a rajongók közül néhányan szerették volna megérinteni a pénzt szóró fiatalember papucsát. Nem, nem viccelünk.).
A pénzeső 36:20-tól látható, 37:40-től pedig az is közelről megfigyelhető, aki a pénzt hajigálja a lökdösődő tömegbe. Sokak szerint egy remek marketingakcióról van szó, hiszen milyen sokan beszélnek ezután majd az ötletgazdáról, de mi nem feltétlenül követendő példaként mutatjuk meg a történteket.
Az utcán, forgalomban rohanó emberek, vagy a parkoló autókon ülő, támaszkodó sokaság sem biztos, hogy melengeti az érintettek lelkét.
A videóban trágár szöveg is hallható.