Történelmet írt Donald Trump: ő lett az első elnök, akit bűncselekményért elítéltek

Az esküdtek mind a 34 vádpontban bűnösnek találták.

A New York-i bíróság esküdtszéke hathetes tárgyalás után bűnösnek találta Donald Trumpot, így ő lett az első amerikai elnök, akit bűncselekményért ítéltek el. A vád szerint Trump ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett Stormy Danielsnek a 2016-os választások előtt, hogy hallgasson egy állítólagos viszonyról. Trump ezt az összeget 420 ezer dollárként térítette meg Cohennek, amit hamisan jogi kiadásként tüntettek fel. A büntetés mértékéről július 11-én döntenek, négy nappal a Republikánus Párt elnökjelölő konvenciója előtt.

Trump az ítélet után politikai indíttatású boszorkányüldözésnek nevezte az eljárást és a Biden-adminisztráció támadását sejteti a háttérben. Joe Biden kampánycsapata viszont azt hangsúlyozta, hogy senki sem áll a törvények felett, és csak a szavazóurnáknál lehet biztosítani, hogy Trump ne térjen vissza az Ovális Irodába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek