Medián: Történelmi csúcson a melegek elfogadottsága Magyarországon

Nem biztos, hogy ez volt a kormány célja.

A magyarok többsége nem szeretné, ha a kormány döntené el, hogy mit tanítanak az iskolákban szexuális nevelés keretében, és azt is támogatják, hogy a fiatalok halljanak a szexuális és nemi kisebbségekről – derül ki az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság által megrendelt reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített.

A kutatásból kiderül, hogy

  • a megkérdezettek 46%-a ismer személyesen az LMBTQI közösséghez tartozó embert,
  • 73% elutasítja azt a kormány által hangoztatott állítást, hogy a meleg és leszbikus emberek megrontanák a gyermekeket.
  • az is kiderül, hogy a társadalom többsége (74,5%) szerint engedni kellene, hogy a transznemű emberek hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket az irataikban.
  • A házassági egyenlőséget 59% támogatja,
  • míg 69% szerint az azonos nemű párok is lehetnek jó szülők.
  • Két évvel ezelőtt, 2019-ben az azonos neműek házasságát még csak 33% támogatta.

    „A kutatásunk is megerősítette, hogy a magyar társadalom sokkal elfogadóbb, mint a kormány. A hazug és gyűlöletre építő politikának nincsen társadalmi többsége, ezért is fontos, hogy mindenki kiálljon az LMBTQI emberekért, és ne engedjen a gyűlöletnek” – mondta Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

    Pride, Budapest 2021
    Forrás: Budapest Pride

    A közvélemény-kutatásban hangsúlyosan szerepelt az iskolai nevelés témaköre. Ezekben a kérdésekben is bőven többségben vannak a kormányzati propagandát ellenzők - olvasható az Amnesty International közleményében.

    Ezek szerint

  • 66% szerint helyes, ha az iskolai tananyag része, hogy a fiatalok hallanak a szexuális kisebbségekről,
  • 82% szerint a fiatal életkorának és érettségi szintjének kell eldönteni, mikor és hogyan hall a témáról.
  • 83%-a nem hiszi el azt az állítást, hogy valaki meleggé válna attól, ha az iskolában hall a témáról.
  • 90%-a szerint az iskolákban biztosítani kell az életkornak megfelelő szexuális nevelést, és nem a kormánynak, hanem a szülőknek és a tanároknak kell eldönteniük, hogy mit tanítanak ebben témakörében.
  • Annak a kormányzati intézkedésnek sincs társadalmi támogatottsága, hogy az állam döntse el, mely szakértők és szervezetek tarthassanak például iskolai zaklatással, bántalmazással kapcsolatos képzéseket; a megkérdezettek 85%-a szerint a tanároknak szabadon, saját belátásuk szerint kellene dönteniük abban a kérdésben, hogy kinek a segítségét veszik igénybe.
  • „A napnál világosabb, hogy a többség nem szeretné, ha az állam döntene az iskolai szexuális nevelés kérdésében vagy arról, hall-e a gyermekük a szexuális és nemi kisebbségekről. Olyan témáknak tartják ezeket, amelyekről fontos, hogy a fiatalok halljanak, és bíznak a tanárokban és az általuk meghozott döntésekben. A többség álláspontja tehát világos: a jogsértő homofób és transzfób törvényt nem akarják” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek