Meghosszabbítják a decemberi bérletek érvényességi idejét, a vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók január 5. helyett január 7-ig fogadják el a decemberi dolgozó- és tanulóbérleteket helyközi járataikon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden a Facebook-oldalán.
Schanda Tamás azt írta, „célunk, hogy megkönnyítsük az utasok dolgát az újévben”. Általános tapasztalat, hogy a téli szünet utáni iskolakezdésnél hosszabbra nyúlhat a várakozás a jegypénztáraknál, ezért a sorban állás elkerülése érdekében az újév első hetében szerda helyett péntekig lehet majd utazni a decemberi havi és második félhavi bérletekkel a helyközi közlekedésben.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy aki teheti, éljen a szolgáltatók által egyre szélesebb körben biztosított elektronikus, online jegyvásárlási lehetőségekkel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!