Továbbra is dolgoznak a szombathelyi Uránia udvar autógyilkos szegélykövei

A karosszérialakatosok és az autófényezők nagy örömére.

„Grrrrrrrsssshh” – jön a hang az Alfa Romeo alól, miközben a tulajdonos kitolat az Uránia utcai parkolóból.

Az autó első lökhárítója akadt fenn a betonszegélyen, hogy láthatóan maradandó sérüléseket szenvedjen.

„Tudja, hány autó tört már itt össze. Barbarizmus” – mondja másnap lapunk fotósának egy ott parkoló autós.

Parkoló szegélykövek
Ismerős látvány ismerős hanggal
Mészáros D. Zsolt

Szombathelyen több helyen is van gyilkos járdaszegély, de az egyik legkíméletlenebb és legismertebb a Menza étterem előtti szakasz, ami eddig autók százait roncsolta nagy magabiztossággal, és ahogy az Alfa Romeo példája mutatja, dolgozik most is, a karosszérialakatosok és az autófényezők nagy örömére.

Csak hab a tortán, hogy mindez a belvárosban, a legdrágább parkolási övezetben történik, ahol az „áldozatok” 400 forintot szurkolnak le óránként, hogy lekarélja autójukat a beton.

Parkoló szegélykövek
400 forint/óra a parkolás errefelé
Mészáros D. Zsolt

Lapunk egyébként 2019 elején foglalkozott már a jelenséggel Megoldódni látszik az Uránia udvar gyilkos szegélyköveinek problémája 2019. January 26. 11:08 , akkor az illetékesek azt mondták, hogy a Szova soron kívül elvégzi a „szegélyelemek helyreállítását”.

Így két és fél év távlatából már tisztán látszik, hogy ezen azt kellett érteni, hogy kifordult köveket visszarakták a helyükre - hogy aztán azok ugyanúgy dolgozzanak, mint korábban.

Parkoló szegélykövek
Kattintson a képre a galériához!
Mészáros D. Zsolt

A jelenség okára pedig ezt a magyarázatot kaptuk.

„Az óvatlan gépjárművezetők a gépjárművek lökhárítóival felakadnak a szegélyelemeken, kimozdítva azokat.”

Úgy tűnik, egyetlen lehetséges megoldás az, hogy óvatosnak kell lennünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos