Úgy tűnik, nem kezd semmit a kormány a magára hagyott, mára már omladozó határátkelők épületeivel - írja Balassa Péter hétfői Facebook-bejegyzésében.
A vasi országgyűlési képviselő még korábban fordult írásbeli kérdéssel Pintér Sándor belügyminiszterhez, amiben arról érdeklődött, mi lesz azokkal a Nyugat-magyarországi határátkelőkkel, amik évek óta üresen állnak.
Balassa idéz egy 2021-es kormányrendeletet is, amelyben a belső schengeni határokon található, használaton kívüli határátkelőhely-épületek
"Ennek ellenére Nyugat-Magyarország több határátkelőhelyén – például a bucsui határátkelőnél – a romos, elhagyatott épületek továbbra is változatlan állapotban állnak"
- írta a politikus.
Balassa Péter kérdésére Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki érdemben nem válaszolt a képviselő kérdéseire. Mindössze annyit közölt, hogy a kormány a külgazdasági és külügyminiszterre bízza "a közúti határátkelőhelyek átfogó fejlesztésének hatékony előkészítését".
Több épület már magánkézben van
A Nyugat-Magyarországi határátkelők 2007-től állnak üresen, mivel az Ausztria és Magyarország közötti határ schengeni belső határnak számít, így itt azóta nincs állandó ellenőrzés. A 2000-es évek közepén még naponta 30-40 ezer ember lépte át itt a határt kifelé, és ugyanennyi befelé.
Időnként (migránshelyzet, világjárvány) ideiglenesen ugyan visszaállítják az ellenőrzést, de az épület így is kihasználatlan, állapota folyamatosan romlik.
A határátkelőkről legutóbb két évvel ezelőtt írtunk
Negyven éve még rácsos sorompó zárta le az utat, most már csak pusztulnak a nyugati határátkelők 2024. May 22. 10:47 . A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akkor kérdésünkre azt közölte, a kőszegi és a bozsoki határátkelőt már korábban értékesítették, így azok már magánkézben vannak.
Továbbra is az államé viszont a rábafüzesi és a bucsui átkelő. Ezek az épületek üresen állnak, és sorsukra várnak.
Az egykori vasi határátkelők mindennapjairól ebben a cikkünkben
Történetek az egykori vasi határátkelők mindennapjairól - Múlt és jelen képekkel, videóval 2025. January 01. 15:20 olvashat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!