Minderről a bb1.hu számolt be.
Mint írták, CS Municipal Targu Mures hivatalos oldalán jelentette be Trey Diggs leigazolását. A 26 éves amerikai játékos tavaly nyáron érkezett Szombathelyre, ahol megnyerte a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig ezüstérmes lett. A marosvásárhelyi klub vezetőedzője Faragó Péter elmondta, hogy Diggs náluk nagyobb szerepet fog kapni támadásban és védekezésben is, mert egy olyan játékos, akire építeni szeretnének.
Diggs 32 bajnoki mérkőzésen lépett pályára sárga-feketében, ezeken 9,5 pontot és 1,8 lepattanót átlagolt. A Marosvásárhely az előző szezonban tizedik lett a román bajnokságban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!