Szerinte az orosz elnök hajlandó lenne az atomarzenál csökkentésére.
Donald Trump telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki szerinte hajlandó lenne leszerelni az atomfegyvereinek egy részét, ráadásul még Kína is így tenne - írja a CNN.
„Az egyik cél, amit Oroszországgal és Kínával megpróbálunk elérni, az a nukleáris leszerelés, és ez nagyon fontos – ez az egyik dolog, amiről Putyin elnökkel is beszéltem. Azt hiszem, hogy a nukleáris leszerelés egy nagyon nagy játék” – mondta Trump. „Oroszország hajlandó megtenni, és azt hiszem, Kína is hajlandó lesz rá. Nem engedhetjük, hogy a nukleáris fegyverek elterjedjenek. Meg kell állítanunk a nukleáris fegyvereket.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!