Trumpék elzárhatják a Szabad Európához jutó pénzeket

A döntést azzal indokolták, hogy „a finanszírozás már nem felel meg az ügynökség új prioritásainak”.

"A Media1 birtokába került egy hivatalos értesítés, amely szerint az Egyesült Államok Globális Médiáért Felelős Ügynöksége (USAGM) 2025. március 15-i hatállyal megszüntette a Szabad Európa szerkesztőségének szövetségi támogatását" - írja a médiával foglalkozó portál.

A levélben, amit Kari Lake, a USAGM vezető tanácsadója írt, az áll, hogy a "a támogatási szerződés megszüntetése azonnali hatállyal érvényes, és az RFE/RL (Radio Free Europe/Radio Liberty) 30 napos határidőt kapott arra, hogy fellebbezzen a döntés ellen." Az RFE-nek egyben vissza kell térítenie minden fel nem használt forrást.

Ezek a történések hatással lehetnek a Magyarországra 2020-ban visszatérő Szabad Európára is, aminek működésében kulcsfontosságú volt az amerikai finanszírozás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek