Tükröt tört a Jákra tartó busz vezetője, és meg sem állt a baleset után

Pedig az ütközés következtében a másik jármű visszapillantó tükre visszacsapódott, és kitörte a vezetőfülke baloldali üvegét, az üvegszilánkok pedig a vezetőfülkébe szóródtak.

A Szombathelyi Járásbíróság segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt 300.000 forint pénzbüntetésre és 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit - közölte kedden a Szombathelyi Törvényszék.

A tényállás szerint a vádlott 2023. május 22-én délután egy Kravtex Inovell távolsági autóbusszal közlekedett a 8712. számú közút 6 méter szélességű úttestén Ják irányába. A vádlott a felezővonalhoz felhúzódva haladt, ezért az autóbusz baloldali külső visszapillantó tükre – a forgalmi sávokat elválasztó felezővonalon – összeütközött a vele szemben – szintén a felezővonalhoz felhúzódva közlekedő, a sértett vezette Mercedes 1824 típusú tehergépkocsi baloldali külső visszapillantótükrével.

Az ütközés következtében a tehergépkocsi visszapillantó tükre visszacsapódott, és kitörte a vezetőfülke baloldali üvegét, az üvegszilánkok pedig a vezetőfülkébe szóródtak, és a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű testi sérüléseket szenvedett el.

A vádlott az ütközést ugyan észlelte, de az autóbusszal csak mintegy 200 méter megtételét követően – a jáki buszmegállóban – állt meg, onnan az ütközés helyszínére nem ment vissza, nem győződött meg arról, hogy a balesetben érintettek közül bárki megsérült-e, hanem továbbhajtott Ják, Szabadság térre, majd onnan értesíttette a busztársaság forgalmistáját és baleseti helyszínelőjét, de ezalatt a sértett által értesített rendőrség is a vádlotthoz érkezett.

A baleset azért következett be, mert a vádlott és a sértett egyaránt megszegték a KRESZ 25. § (2) bekezdésében írtakat, azaz a járművel az úttesten nem annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva közlekedtek. A balesetet követően a vádlott megszegte a KRESZ 58. § (1) és (2) bekezdésében írtakat, mert balesettel érintett jármű vezetőjeként a baleset folytán megsérült személyek részére segítséget nem nyújtott, a balesetről a rendőrhatóságot nem értesítette, a helyszínt elhagyta.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló