A Vas megyei kiskereskedelmi egységek 40,8 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak idén júliusban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Júniusban sem volt sokkal kisebb a lendület: 38,7 milliárd forintot tett ki a vasi kiskereskedelem forgalma, míg egy évvel korábban 38,3 milliárd forintot.
A 40 milliárdos határt eddig egyszer lépte át a vasi költés: tavaly decemberben, vagyis a karácsonyi bevásárlások hatására elérte a 42,1 milliárd forintot.
A számok természetesen nem fordíthatóak le egy az egyben arra, hogy többet vásároltunk, hiszen számolni kell közben bekövetkező áremelkedésekkel is, valamint azzal, hogy számos felkapott turisztikai úti cél található a megyében, és a turisták itt elköltött forintjai is beleszámítanak a havi összegbe.
Azt, hogy az áremelkedés is közrejátszott a júliusi költés összegében bizonyítja, hogy augusztus elején derült ki, hogy az elemzői becsléseknél is nagyobb volt az infláció júliusban. Az élelmiszerek és a szolgáltatások ára emelkedett a legnagyobb mértékben, de az üzemanyagért is többet kellett fizetni.
A fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal nőttek az előző év azonos hónapjához képest júliusban. Az előző hónaphoz képest pedig 0,7 százalékkal emelkedtek az árak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Ez az ársapkák és a kötelező akciózás elengedésének várható következménye volt.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője akkor a Szabad Európának azt nyilatkozta, a havi alapon mért 0,7 százalékos drágulás közel háromszorosa volt annak, ami kívánatos lett volna az inflációs cél eléréséhez. Év végére ismét öt százalék fölé gyorsulhat az áremelkedés dinamikája.