Ahogy arról beszámoltunk
És akkor kaptunk egy üzenetet, amelyben halálosan megfenyegették a Nyugat újságíróit 2021. October 06. 14:36 , tavaly októberben egy Messenger-üzenet küldtek nekünk. Feladója azzal fenyegette meg munkatársainkat, hogy hazafelé tartva hátulról, egy tompa tárggyal lesznek leütve, majd előkerül a kés.
Megkezdődtek a tanúkihallgatások a Nyugat.hu-t ért halálos fenyegetés ügyében
2021.
November
04.
16:02
.
Mint kiderült,
a fenyegetés egy álprofilról érkezett, ám az internetszolgáltató és a Facebook segítségével a nyomozók kiderítették, hogy valójában ki volt a fenyegető üzenet feladója.
A rendőrség nyáron fejezte be a nyomozást, majd az iratokat vádemelés céljából átküldte az Szombathelyi Ügyészségnek. Ők nemrég arról értesítették lapunk jogi képviselőjét, hogy feltételesen, egy év időtartamra felfüggesztette az eljárást.
„Amikor büntetlen előéletű elkövetőről van szó, ilyen ügyekben van lehetősége az ügyészségnek ezt alkalmazni” – kommentálta a határozatot Dr. Gyurácz András ügyvéd.
„Ez egy feltételes ügyészi 'büntetés', hasonló, mint amikor bíróság bocsátja próbára a terheltet” – tette hozzá magyarázatként.
Az ügyészség egyébként megállapította, hogy „a gyanúsított az üzenetével azt a látszatot keltette, hogy az újságírók életét, testi épségét, egészségét sértő esemény következik be”, így cselekménye a Btk. 222. § (2) bekezdés b/ pontja szerint minősülő az életet, testi épséget, egészséget sértő (veszélyeztető) esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétsége megállapítására alkalmas.