Visszalépett a jelöltségtől Juhász Péter az Együtt elnöke és eddig országgyűlési képviselőjelöltje. A politikus ezt a Facebookon, élőben jelentette be, azzal indokolva. hogy az ellene indított lejáratókampány miatt csökkent a népszerűsége, és azzal, hogy az ellenzék nem koordinál, hanem átveri a választókat.
Juhász Péter Budapest 1. választókerületében, a Belvárosban indult volna, ahol a Fidesz Hollik Istvánt, az MSZP-Párbeszéd Váradiné Naszályi Mártát, az LMP Csárdi Antalt, a Jobbik Losonczy Pált, a Momentum Fekete-Győr Andrást, a Kétfarkú Kutya Párt Horváth Andrást indítja.
Juhász Péter
Visszalépek a jelöltségtől a Belvárosban. Az Együtt ezzel példát szeretne mutatni a pártoknak, én pedig személyes példát szeretnék mutatni a jelölteknek. Teljesen mindegy, hogy milyen pártérdek...
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!