"Változtatunk a Telex működésén. Mától Német Tamás a Telex új főszerkesztője, mivel Dull Szabolcs főszerkesztői-igazgatói posztját a saját kezdeményezésére szétválasztjuk" - jelentette be péntek délután a Telex egy cikkben.
Német Tamás a Telex egyik legismertebb arca, eddig szerkesztőként, a politikai, gazdasági, közéleti témákkal foglalkozó rovat egyik vezetője volt. Főszerkesztői kinevezése előtt a teljes szerkesztőség véleményt nyilvánított a döntésről: a 94 szavazásra jogosultból 91 támogató szavazatot kapott, egy ember nem szavazott, ketten nemmel szavaztak.
„Az elmúlt időszakban több, a szervezetnek és nekünk, a szerkesztőség tagjainak személyesen is fontos ember távozott a Telexből. Alapból is, de ennek fényében pláne pontosan tudom, mekkora feladat és felelősség ezt a munkát elvállalni, és azt is, mekkora lépés ez a saját életemben. A most megkapott szerkesztőségi bizalommal, a szerkesztői kör támogatásával és segítségével azonban bízom abban, hogy valódi közösségként folytathatjuk az eddigi munkát, és egy szabad, fejlődő, a magyar sajtópiacon kiemelkedő újságot készíthetünk” – mondta Német Tamás.Dull Szabolcs szakmai igazgatóként a Telex igazgatóságában dolgozik a jövőben is, illetve a Telex Akadémia szakmai vezetőjeként folytatja. A lap végül megjegyzi, hogy két héttel ezelőtt távozott a Telextől Tóth-Biró Marianna, aki főszerkesztő-helyettesként dolgozott a lapnál.
Korábban egyébként a Média1 már beszámolt arról, hogy súlyos belső feszültségekkel terheltté vált a hangulat az elmúlt időszakban a lap szerkesztőségében, és a szerkesztőség tagjai már napok óta arra készülnek, hogy ennek egy mai, pénteki délutáni állománygyűlésen határozottan hangot is adnak, és készek akár a legvégsőkig is elmenni. A lap szerint a stáb kész volt tömegesen felállni és otthagyni a Telex.hu-t.
A lap emlékeztet, hogy a Telextől az elmúlt hetekben több fontos munkatárs is távozott, köztük különösen is érdekes, hogy Munk Veronika, a portál első, alapító-főszerkesztője is, aki egy szlovák vállalat, a Denník N / Napunk.sk ajánlatát fogadta el. Rajta kívül távozott az elmúlt hetekben Rovó Attila főszerkesztő-helyettes, Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő is.