Néhány hónappal az EP- és önkormányzati választás előtt Köztér néven indul új, közéleti-politikai fókuszú Youtube-csatorna - írja a HVG360.
A 444 szemléje szerint a Köztér a JÓLVANEZÍGY YouTube-csatorna és a Partizán mintáját követné. A projekt ötletgazdája és egyik műsorvezetője a Fidelitas volt budapesti elnöke, Kurucz Dániel, aki „kiemelten sokszor kapott állami támogatást korábbi utazós filmjére, a Hungarikumokkal a világ körülre”.
A csatornán négy műsor futna: a Köztér show életútinterjúkra, a Köztér studio videóbejátszásokra, a Köztér street az utca embereinek kérdéseire épül. A Köztér docuk pedig hosszabb, közéleti-társadalmi témát feldolgozó videók lennének. Ez heti háromszor egy, plusz havi egy adást jelentene. Az első adás vendége Reviczky Gábor lesz, de később akár Szijjártó Péter is vendég lehet.
A lap megjegyezte, a három évvel ezelőtt indított Patrióta nem ért el látványos sikereket, márpedig "muszáj valahogy a főleg 30 év alatti fiatalokat és a bizonytalanokat meggyőzni."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!